Egyik reggel arra ébredtem, hogy anyáék csomagolnak és pakolnak nagy-nagy táskákba. Életem 5 hónapja alatt még nem is láttam ilyet, hogy anyu és apu mindent összegyűjt, behajtogat, még a kis kádamat is levitték valahová. Apu szerint üresen marad így utánunk a lakás, a táborban meg építhetünk egy újat. Még nem tudom, mi lehet ez a tábor, de anya szerint jó sokan lesznek ott az ismerősök és minden napra lesz jó kis programunk. Elindultunk az autóval, amiben nagyon szeretek utazni, de most még jobb volt, mert kereszt anyum ült be mellém. Sajnos nem tudtunk sokat játszani, mert úgy elálmosodtam és mire felébredtem már egy idegen helyen voltunk, de ahogy apa a kis hordozómban körbevitt, mégis csupa ismerős embert láttam. Nagyon szép, hosszú házban lett új otthonunk, jól éreztem magam a szobában, mert jó hideg volt, kint pedig nagyon meleg.
Kicsit tudtam csak pihenni a nagy utazás után, anya máris újra berakott a babakocsiba és mentünk a tábornyitó szentmisére. Ez is igazán furcsa volt, mert sehol nem láttam a kedvenc üvegablakaim és nem is Henrik atya beszélt nekünk. Egy fiatal pap bácsi volt, hirtelen apa sem ismerte fel, de anya odasúgta neki, hogy „tudod, ő Fejes Csabi, voltunk a szentelésén is”. Az evangéliumban egy gazdag bácsi kérdezte Jézust, mit csináljon, hogy jó legyen neki, erre Jézus kérte, hogy ossza szét a pénzét, de ez nem tetszett a bácsinak. A pap bácsi ezután megkérdezte, hogy kinek mi a kedvenc játéka és szerintünk Jézus mit gondol, jó-e, hogy vannak játékaink? Hozzám nem jött oda, pedig elmondtam volna neki, hogy én Zümit szeretem a legjobban, akit Bogi nénitől kaptam és biztos, hogy Jézus is szeretne vele jókat játszani, szóval én odaadnám. Ez a hely, ahol a mise volt fontos lehetett és jó nagy, mert ezután minden nap ott ettünk, imádkoztunk és játszottunk és minden gyerek és szülő is befért. Apropó játékok, hogy a felnőttek milyen furcsa dolgokat találtak ki! Első nap mindenki fel alá futkosott a faluban és kérdezgette a helyieket, hogy ki a legidősebb lakó, milyen a címerük, vagy hogyan hívják a patakot Somogydöröcskén. Még mi is sétáltunk a szép házikók között, hogy kiderítsük, melyik ház a legrégebbi. Egy másik nap pedig akadályversenyt csináltak, ahol meg kellett keresniük a magyar szenteket, és ha megtalálták őket, akkor mindenféle feladatot kaptak. Apukám volt Szent László király, kereszt anyum pedig Szent Erzsébet és aki eljutott hozzájuk, vagy keresztrejtvényt fejtett, vagy térképeket egészített ki vagy rajzolt. A gyerekeknek külön feladatok voltak, így senki sem unatkozott. A legizgalmasabb játék viszont szerintem a sportvetélkedő volt, nagyon élveztem nézni, amikor a családok szaladgáltak, például vízben úszó labdákért, amit hol kanálban vittek a célig, hol tálcán egyensúlyozva. A legnagyobb ujjongás akkor volt, amikor végül vizespoharat vittek a fejükön, ezt még Előd is megcsinálhatta, remélem legközelebb anya nekem is megengedi.
Napközben sem unatkoztunk, apa egy rejtélyes kurzusra ment, ami biztos nagyon izgalmas lehetett, mert egészen ebédig nem is került elő. Vajon mit csinálhattak ott? Anya is szerette volna megtudni, de apa azt mondta, hogy nem szabad róla beszélni és ez komoly dolog lehetett, mert apa igazán mindent el szokott mesélni anyának. Annyit mondott csak, hogy sokat énekeltek és a bűnbánatról is beszélgettek. Egyik nap kaptak egy halacskás medált is, ami Jézust jelképezi. Ez kicsit furcsa nekem, mert eddig azt mondták, hogy Jézus Isten báránya és hogyan lehet valakinek egyszerre hal és bárány a jele? (A hal a keresztény szimbolikában Jézus Krisztust jelenti, ami egy ógörög nyelvű szójáték következménye. Ugyanis a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthüsz) görögül „halat” jelent., szerk.) Mi anyával Riszterer Zsuzsihoz mentünk babás lelkigyakorlatra, ezt nagyon szerettem. Kiraktak sok nagy szőnyeget tele játékokkal és amíg a szülők beszélgettek, addig a gyerekek játszhattak. Én most még csak figyeltem őket, mert kicsi vagyok még a közös játékhoz. Így viszont tudtam figyelni miről beszélgetnek anyáék és igazán izgalmas dolgok kerültek elő. Sokszor volt szó rólunk gyerekekről, de az még érdekesebb volt, amikor magukról beszéltek, hogy milyen kis „bogaraik” vannak, vagy voltak, amíg ők is kicsik voltak, hogyan dolgozzák fel a gyászt vagy veszteségeket és hogyan kellene leegyszerűsíteni a mi életünket. Az utolsó napon is nagyot beszélgettek és elhatározták, hogy valamilyen módon szeretnék folytatni a babás lelkizést és majd keresik egymást ősztől. Remélem, hogy nem felejtik el, olyan jó volt hallgatni Riszterer Zsuzsit és utána anya is milyen sokat beszélgetett Margittal és Kingával, hogy mennyire szerették ezeket a délelőttöket és milyen jó, hogy a szervezők rájuk is gondoltak a programtervezéskor.
Kereszt anyumat sem láttam egész délelőtt, mert ő a nagy gyerekeknek csinált programokat és volt jó sok segítője. Azt mondta, szükség is volt rájuk, mert annyi gyerek volt és annyi izgalmas program. Métáztak, moziztak, sőt még kézműveskedtek is, meg valami táncot is tanultak, amit utolsó este megmutattak a felnőtteknek. Nem tudtam megnézni, pedig kíváncsi lettem volna rá, mert anyuék leraktak aludni, hogy tudjanak a társasjáték estre menni. Sajnos eljött az utolsó nap is, jött egy szerzetes pap bácsi és tartott nekünk záró szentmisét, utána már menni kellett haza. Nagyon fognak hiányozni a többiek, olyan jó volt, hogy akárhova mentünk anyával mindenki belenézet a babakocsimba és mosolygott rám és mindig valami izgalmas dolgot csináltak, amit jól megfigyeltem. Anya és apa is nagyon jól érezte magát, azt mondták, hogy igazi feltöltődés volt nekik a hét, a szervezőcsapat pedig szuper, mert gondoltak mindenre és mindenkire, senki sem maradt program nélkül. Remélem, hogy legközelebb is visznek magukkal, szeretnék én is játszani a többi kisgyerekkel, addigra megtanulom a gitáros énekeket is és majd én is énekelek.
Czikkely Zoárd (anyukája segítségével)