1. Csütörtökön este 7-től a katekumenek hittana lesz a Közösségi Házban, majd ½ 8-tól a Karizmatikus Közösség tart mindenki számára nyitott, imaszolgálattal egybekötött összejövetelt ugyancsak a Közösségi Házban.
  2. Pénteken tartjuk az éves lelkiőr találkozót, melyre minden érdeklődőt - nem csak lelki őrt - szeretettel hívunk és várunk! A találkozó a templomban este 6 órakor kezdődik: tanúságtételek hangzanak el, majd dicsőítő szentségimádást tartunk, melyet egy agapé zár a Közösségi Házban. Az agapé az eddigiekhez hasonlóan a hozott "batyuból" lesz.
  3. Szombaton délelőtt ½ 10-től Oratórium lesz az általános iskolások számára a Közösségi Házban, majd délután 3 órától a középiskolás korosztály nyárváró eseménye kerül megrendezésre Napestig néven az espereskerület fiataljai számára egészen este 11 óráig. Délután kerti piknikkel kezdődik, majd a kertben sportversenyek lesznek. Ezután az esemény középpontjában álló esti 6-os ifjúsági szentmisén veszünk részt, majd vacsorával, táncos mulatsággal zárul a rendezvény. Jegyek elővételben a vasárnapi misék után és a helyszínen is kaphatók. További részletek a plakátokon, illetve a facebook eseményen. Várunk szeretettel a kerületből minden 14 év feletti fiatalt!
  4. Ugyancsak szombaton rendezik meg az Élő Rózsafüzér zarándoklatot, melynek hozzánk közel eső 5. szakasza reggel ½ 8-kor indul Farkasrétről és Gazdagrét- Kelenvölgy-Budatétény-Nagytétény vonalában este 7-kor fejeződik be szentmisével a nagytétényi templomban. Szeretettel várnak minket is!
  5. Felhívjuk híveink figyelmét az Egyház számára felajánlható 1 százalékra. A nulla összegről szóló rendelkezés is rendkívül értékes, mert az állam a nyilatkozók számának arányában ad kiegészítést az Egyháznak. Az 1%-os támogatás az egyházmegyék költségvetéséhez adódik hozzá, és jelentős bevételi forrásunk az állami kiegészítéssel együtt. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011. Kérjük, támogassátok adótok egyházi 1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat!
  6. Június 3-án, szombaton tartjuk hagyományosan plébániánk közösségi napját Péliföldszentkereszten. A program a 11 órakor kezdődő szentmisével indul, és a kb. ½ 6- kor záródó szentségimádással záródik. Közben ebéd, beszélgetések, játék. Kérjük, a sekrestyében jelentkezzetek a létszám és elérhetőség megadásával! Azt is jelezzétek, hogy ha van üres hely az autóban azok számára, akik nem tudják megoldani az utazást. Az eddig jelentkezettek létszáma még igen csekély: a közös ebéd és utazás megszervezése érdekében kérjük, hogy aki jönni szeretne egyénileg vagy családosan, adja le jelentkezését legkésőbb máj 21-ig. Utána a jelentkezést lezárjuk.