Megosztom veletek az ez évi szentségőrzéssel kapcsolatos megtapasztalásomat.
Amikor múlt év végén Henrik atya a találkozókor elmondta a mindennapos szentségimádás tervét és elmondta, hogy tőle előbb az Úr napi egy órát, majd napi két órát kért el és ha odaadjuk, az Úr megoldja az időt is. Ekkor éreztem, hogy nekem is vállalnom kell és lehet a napi egy órát. Úgy döntöttem, hogy hétfőn, kedden, szerdán és pénteken is, vállalok egy órát, csütörtökönként este az Új Jeruzsálem közösségben dicsőítésre megyek, így ott adom oda az Úrnak.
Ez év kezdetétől abban az ajándékban részesülünk, hogy templomunk minden hétköznap nyitva áll előttünk és bármikor betérhetünk oda, ahol Ő vár bennünket. Jézus vágyva várja minden gyermekét, hogy megmerítkezzen a Belőle áradó hatalmas Szeretetben! Ez a Kegyelmi idő, - ami órákra lett felbontva, olyan jutalom, amelyet úgy kapunk, hogy csak akkor érezzük meg az ízét, amikor ott ülünk Őelőtte, mint egy kiválasztott, hiszen akkor valóban azok is vagyunk. Hogy ki őrködik, ki felett? Krisztus Urunk részesít minket abban a Kegyelemben, hogy amikor elköteleződünk arra az órára, a szívünket, lelkünket átjárja, és Szeretettel tölti meg. Szavakkal ez a csodálatra méltó „fizetség” LEÍRHATATLAN!
Az ősz elején két héttel korábban előterveztem az egyik hétvégémet, és a vágyam az lett volna, hogy menjek kirándulni, hiszen szeretem az őszi erdőt, mert nagyon tarka és még nincs túl hideg.
Magyarok Nagyasszonya vasárnapján, október 8-án, kilátogattunk Keglevich István / Kegló / atya sírjához, a Rákoskeresztúri Új Köztemetőbe. Még sosem voltunk kint a sírnál 2000 óta, amióta Jézus magához hívta, eme hűséges és sokat szenvedett szolgáját.
Augusztus utolsó teljes hetében -az albertfalvi szalézi animátorok szervezésében immáron 10. szülinapját "ünneplő"- Csillag Tábor idén is megszervezésre került a plébánia gyermekei, fiataljai számára. Csaknem 80-an tölthettük együtt ezt az élményekkel tűzdelt öt napot. Hétfőn (augusztus 21-én) azonban még egy kerek évfordulót ünnepelhettünk meg közösen is: Szalézi Szent Ferencnek - a szalézi rend névadójának - 450. születésnapját. A Szent tiszteletére az Ő gondolataival kezdtünk és zártunk énekes imádságok kereteiben minden napot. A hétköznapokban általunk is tehető apró csodák, a szeretetben való kreativitás, a jó párbeszéd fontossága, egy cseppnyi szeretet, amivel mások felé fordulhatunk illetve, hogy lássák rajtunk, milyen jó az Isten…; ezek voltak egy - egy nap vezérgondolatai.
Az elmúlt évekhez hasonlóan újra megtelt Albertfalva plébániatemploma a Hollai Antal pápai káplán, c. apát, esperes, plébános halálának 3. évfordulóján tartott szentmisére július 29-én este. A mise után került sor az Antal atya elmélkedéseiből szerkesztett újabb könyv bemutatójára, amely Szemlélni és befogadni címmel jelent meg.
Zoli atya hónapok óta fontos tagja közösségünknek. Színes egyéniségével, egyedi stílusával azonnal belopta magát szívünkbe. Természetes volt, hogy felszentelése alkalmából interjút készítsünk vele az Egyházközségi Levélbe. Igazából csak az volt a kérdés, hogy mikor készüljön el a cikk. A találkozót körülményes szervezés után, egy hétfő estére tudtuk megbeszélni, kb. egy hónappal a felszentelése előtt. Érkezésekor még ébren voltak a gyerekeim. Hatalmas lelkesedéssel rohanták meg Zoli atyát, egyszerre beszéltek, mutogatták játékaikat, a legkisebb már ült is be az ölébe. Egyszóval: borzasztó zsivaj kerekedett. Ő szelíden, szeretettel folytatott egyszerre három beszélgetést a három gyerekkel, kedvesen pakolgatta a játékokat, amelyek alatt csak hatalmas termete miatt nem veszett el. Majd (a felfordulás közepette) reverendát, könyveket, szenteltvíz-tartót vett elő táskájából és megkérdezte, hogy megszentelheti-e házunkat, kisállatainkat. Vendégségben járva megszenteli a háziak otthonát, ő ezt hozza ajándékba. A szentelés és a vacsora után a gyerekek aludni mentek, elkezdődött a beszélgetés. Egy idő után azon kaptam magam, hogy én még egy kérdést sem tudtam feltenni, mert Zoli atya kérdéseivel átvette a beszélgetés irányítását, ő készít velem interjút életről, hivatásról, művészetről. Erre rádöbbenve visszakényszerítettem magam riporteri szerepembe, majd megkezdtük a régóta szervezett és várva várt Interjút:
Ezt azért írtam, mert a honlapotokon most olvastam, hogy "Írj te is cikket!"
Dicsértessék a Jézus Krisztus. Huszti József vagyok. Huszti Zoltán diakónus bácsikája. Most olvastam véletlenül az interneten, hogy unokaöcsém ott szolgál nálatok. Sok sikert kívánok neki és nektek. Az animátortól odáig vagyok meg vissza. Most hallottam először Don Bosco óta, hogy van elő Oratórium is. Tanács: szervezzetek minél több ismerkedési estet. Másik országosan még létező oratóriumokkal együtt. Azzal a legelső - hátsó szándékkal, hogy a katolikus fiúk katolikus lányokkal házasodjanak minél nagyobb számban. Mert bizony csak ez az egy garanciája van annak, hogy boldog házasságban fognak együtt megöregedni. És persze frigyük bőséges gyermekáldásban virágzik majd fel. Lányaik és fiaik mint olajfacsemeték ülnek majd asztaluknál. Lehet, hogy most furcsán hangzik, de megemlíteném, hogy ehhez inspirációt a Hegedüs a Háztetőn című musicalből vettem teljesen véletlenül. Van benne egy dalbetét: “A Jiddish Mädl darf a Jiddishe Boy” Aaron Lebedf-töl. Nekem valaki lefordította akkor. Ma már csak az értelmére emlékszem. Az pedig az, hogy az azonos vallás az alapja a jó házasságnak. Meg az, hogy igenis van jövője annak, hogy tudatosan készüljünk erre az óriási kalandra, hogy az állandóan változó világban, az állandóan változó ember naponta valami (valaki) fix kőszikla alaphoz vissza-visszatérve boldogságban érje meg a napjait a legszigorúbb szerzetesrendben, amit házasságnak hívnak.
Két éve már, hogy Antal atyát magához hívta az Úr. Ahogy telik az idő, egyre tisztábban lehet látni dolgokat, főleg, ha a Szentlélek megmutatja azokat.
Akárhogy is nézzük, Antal atya legalább két karizmával rendelkezett. Nem is akármilyennel. A lélekbe látás és a vele párhuzamosan működő szellemek vagy lelkek megkülönböztetésének karizmájával. Az első az rendkívüli adomány a másik ún. egyszerű adomány.
Az egyik róla írott visszaemlékezésben egy fiatalember ezt írja róla: "Milyen ember a Hollai Antal? - tettem fel a kérdést a kilencvenes évek közepén kispap barátomnak, akit a szemináriumról kérdezgettem. Olyan, hogy rád néz, és sokkal jobban tudja, hogy mi van veled, mint te. - felelte."