Irj te is cikket!

Abortusz vagy túlnépesedés?

Valamikor az Ószövetség hajnalán Isten így szólt Ábrahámhoz: Áldozd fel Nekem fiadat! - Rettenetes kívánság! Mi, mai keresztények sem sokan indulnánk neki, hogy teljesítsük Isten kérését. Talán valamennyien fellázadnánk: Micsoda Isten az, aki ilyet kíván tőlünk! Ezt nem kívánhatja!

Valójában Isten Ábrahámtól sem kívánt ekkora áldozatot, csupán a próbatételek próbatételéül szánta neki, hogy meggyőződjék hűségének arról a fokáról, amellyel kiérdemelte, hogy Isten népének ősatyja legyen. Ha Ábrahám földhözragadt ember módjára gondolkozott volna, joggal utasíthatta volna el az Úr kérését. Hiszen itt a Földön senkinek sincs erkölcsi joga ahhoz, hogy embertársától fia feláldozását kérje.

Ma, amikor az Egyház határozottan fellép az abortusz ellen, tulajdonképpen Ábraháméhoz hasonló isteni próbatételt közvetít az emberiség felé. Sokan fellázadnak e próbatétel ellen, mondván, hogy az Egyház felelőtlen, hiszen a Föld rövidesen túlnépesedik és nem bírja eltartani az emberiséget.

Ha Istent kikapcsoljuk az életünkből, és földhözragadtan szemléljük a történelmet, akkor ennek az érvelésnek igaza van. Ám nem a mi dolgunk félteni az emberiséget az általunk elképzelt jövőtől. Ahogy Isten szeretetből elküldte angyalát Ábrahámhoz és megmentette Izsák életét, minden bizonnyal ugyanúgy fogja megállítani földi történelmünk kerekét is, még mielőtt az Ő parancsának következményeként a túlnépesedés áldozatává válhatnék az emberiség.

Ábrahám példáján épülve tehát rá kell bízni magunkat Istenre. Ő hűségünket próbára teszi, amikor az élet védelmét minden körülmények között megkívánja tőlünk - dacolva számos racionális ellenérvvel - de nem vesztünket és pusztulásunkat akarja. Gondosan őrködik felettünk és a kellő pillanatban megsegíti a hozzá hüségeseket. Egyénileg már itt a földön is - ahogy azt a nagycsaládosok példája mutatja - kollektíve pedig az utolsó ítéletkor, amikor majd kiment bennünket Malthus túlnépesedési jóslatának sötét világából.

1995 húsvét

Kesselyák Péter

Isten-képünk fogyatékossága

Mindig emlékezetes marad számomra nyolc éves kisfiamnak egy váratlan megjegyzése. Arról volt szó, hogy Jézus a mi példaképünk, aki sohasem követett el bűnt és szeretetből a legnagyobb szenvedést is vállalta értünk. Könnyű neki, mert Ő Isten volt! - vágott közbe Bence.

Megmagyaráztam, hogy Jézus nemcsak valóságos Isten, hanem valóságos ember is és neki éppen olyan nehéz volt bűntelennek maradni és szenvedni, mint nekünk. Ugyanakkor rá kellett döbbennem, hogy mennyire hiányos az az Isten-kép, amely gyermekkorunk hittanórái során formálódik meg bennünk. Megtanultuk, hogy Isten mindent megtehet - tehát mindenható, - hogy semmiből teremtette a világot, csak akarta, hogy legyen, és lett, hogy mindentudó, hogy Ő a leghatalmasabb. Megtanultuk, hogy Istent imádni kell, mert mindenben Ő a legtökéletesebb, hogy örökké él és változatlan.

Ez a statikus, mozdulatlanságot tükröző Isten-kép sokak számára önkéntelenül azt sugallja, hogy Isten a legszerencsésebb Valaki a világon, akinek semmit sem kellett tennie azért, hogy végtelen hatalma és tudása legyen, tehát mintegy érdemtelenül áll mindenki és mindenek felett, és ha példát mutatott nekünk valamiben, az az Ő részéről - végtelen hatalma, tudása és tökéletessége folytán - nem jelentett különösebb erőfeszítést. Akinek dicsőségét - földi mintára - pusztán teremtményeinek szolgalelkű hízelgése szülte.

Sajnos, az Egyház, amikor Istenről tanít, nem hangsúlyozza ki eléggé, hogy Isten az Ő tökéletességét nem lottón nyerte, hanem az Ő valóságos, igazi érdeme az, hogy tökéletes. Hogy az Isten kifelé örök és változatlan mivolta nem zárja ki az ő belső életének "érdemszerző" dinamizmusát.

Mire lehet alapozni ezt az állítást?

Tudjuk, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az ember - mint képmás - sok mindent visszatükröz Teremtőjéből. Ahhoz, hogy valakiből itt a földön nemeslelkű, köztiszteletben álló, az emberiségen segíteni tudó személyiség legyen, hogy valakiből szent legyen, rengeteg akaraterő, tanulás, önfegyelem, lemondás, áldozatvállalás, felebaráti szeretet gyakorlás szükséges. Földi értelemben a kivívott tisztelet nem ingyen van, hanem az illető rendkívüli erőfeszítéseinek a gyümölcse. Az ember fegyelmezett önművelése és ezáltal való lelki tökéletesedése tulajdonképpen az Isten titokzatos belső életének egy vetülete bennünk.

Ahogy mi emberi erőfeszítéssel emberi "tökéletességre" juthatunk, minden bizonnyal úgy jutott Isten az Ő titokzatos belső életében isteni mértékű erőfeszítéssel isteni tökéletességre! Ez az Ő érdeme és teremtményeitől független dicsősége. És azért érdemel imádást, mert mindezt szeretetből, teremtményeinek boldoggá tétele kedvéért tette, nem pedig azért, mert "bíborban született".

1995 húsvét

Még egy lépéssel tovább göngyölítve a gondolatsort, az emberiség szeme előtt lejátszódó Megváltás valószínűleg "csak" a jéghegy csúcsát jelenti az isteni erőfeszítések tengerében, amellyel az Úr megalapozta végtelen dicsőségét és kimutatta irántunk való szeretetét.

Kesselyák Péter

Hogyan egyeztethető össze Isten végtelen irgalma és igazságossága?

Sziporkázó téli estén a csillagok milliárdjai tárulnak szemünk elé egyetlen közös égboltra vetítve. Távolságukat nem tudjuk szemmel megbecsülni - naprendszerünk bolygóit és a Tejút milliószorta távolabbi csillagait fényességük alapján esetleg ugyanolyan távolinak érezzük. Nyáron a messzi síkság távoli terep- tárgyait, facsoportjait, templomtornyait képzeletünk közös horizontra sorakoztatja, még ha azok egymástól jelentős távolságra vannak is - mert nem tudjuk a tér távolabbi mélységeit érzékelni.

Ugyanígy vagyunk Isten mélységeivel is, különösen ha azok végtelen mélységek. A mindennapi ember csak egyféle végtelent "ismer" - pontosabban: sejt. Pedig a matematika világából tudjuk, hogy a végtelen nem egységes fogalom: végtelenül sokféle végtelen létezik. A két legalapvetőbb végtelen-típus: az egész szá- mok megszámlálhatóan végtelen ("A" számosságú) halmaza és a számegyenes összes pontjainak megszámlálhatatlanul végtelen ("C" számosságú) halmaza. Ez utóbbi "végtelenszer" több az előbbinél. A matematika azt is bebizonyította, - bármennyire is furcsán hangzik - hogy a számegyenes pontjaiból tetszés szerint elvehetünk megszámlálhatóan végtelen sok pontot anélkül, hogy az egyenes pontjainak sokasága ettől egy jottányival is kevesebb lenne!

Ugyanígy van ez Isten igazságosságával is. Ő megszámlálhatóan végtelenszer irgalmas lehet irántunk anélkül, hogy megszámlálhatatlanul végtelen mértékkel mérhető igazságosságán akár egy jottányi csorba esnék!

És ennek a felismerésnek a fényénél megérthetjük azt is, miért szabta földi létünket Isten térben és időben végesnek: minden bizonnyal azért, hogy az ő megszámlálhatóan végtelen irgalma teljes bizonyossággal elegendő legyen egyenként, esendőségből elkövetett véges számú bűnünk megbocsátására - anélkül, hogy

az Ő megszámlálhatatlanul végtelen, örök és megváltoztathatatlan igazságának a legcsekélyebb mértékben is torzulnia kellene emiatt.

Isten végtelen irgalma olyan, mint egy biztonságos védőháló, amely megvédi az esendő embert az Ő végtelen igazságosságának szikláitól. Ezt a hálót persze az ember szabad akaratával "áttörheti". Ha Szentlélek elleni bűnökkel szándékosan kirekeszti magát Isten irgalmából, ha megátalkodik, (vagyis Isten feléje áradó irgalmát "akárhányszor" elutasítja) akkor találkozni fog Isten végtelen igazságosságával és annak örök, megváltoztathatatlan szikláin összezúzhatja magát. Ha azonban vétkeink csupán emberi gyöngeségből származnak - és ha vétkeztünk, keressük az újbóli talpra állást - akkor Isten akárhányszor megbocsájt és az Ő irgalmának védőhálója biztos menedék lesz számunkra.

1994 karácsony

Kesselyák Péter