Kihagyás

Irj te is cikket!

Ha úgy gondolod, hogy a közösségünket érdeklő témában van saját írásod és azt meg szeretnéd osztani másokkal, akkor azt küldd el! Ha írásod valóban a plébánia honlapjára való, akkor azt felrakjuk.

A cikket valamilyen szerkeszthető fájl formátumban (pl. Microsoft Word, LibreOffice Writer, stb) küldd el webadmin@albertfalviplebania.hu email címre.

815. IV. Béla cserkészcsapat

XXXI. nagytáborunk, 2026 – Bakonyjákó

Életképek – dalban

TÁBORINDULÓ

Dallam: Sárgacsikó, sárgacsikó…

Cserkésztábor, cserkésztábor patak mellett
benne a sok, benne a sok vidám gyerek.

||: Sej-haj ki beleesik, csuhaj a patakba
legyen nála tiszta ruha :||

Bakonyjákó, Bakonyjákó vára fele
portyán van a, portyán van a tábor fele.

||: Sej-haj pestis terjed, csuhaj az erdőben
kell az ellenszer időben :||

A királyunk, Fülöp király, már elhagyott,
kedves is volt, vicces is volt, de már halott.

||: Sej-haj de nem szabad, csuhaj szomorkodni
új királyt kell választani :||

Kék a kása, kék a kása, de jól hatott,
boszorkányunk főzete most meggyógyított,

||: Viszlát pestisjárvány, ne jöjj a táborba,
mert elkalapálunk újra :||

A tizedet, a tizedet befizettük,
a papunkat, a papunkat elüldöztük.

||: Sej-haj a mi várunk, csuhaj meg is védve
táborunknak ezzel vége :||

Életképek – képekben

Összeállította: Hamada Gabriella

A szelíd pedagógus - Interjú Gergely Péter újmisés atyával

Immár hagyományosnak számító cikksorozatunkban közösségünk papi, diakónusi, szerzetesi hivatást választó tagjaival beszélgettünk felszentelésük alkalmából. Idén tovább bővül az interjúalanyok köre: Gergely Péter atya ünnepli hamarosan velünk újmiséjét, vele beszélgettem hivatásról, pedagógiáról, a plébánia működésének titkairól.

Az interjú előtt két jellemző képet, személyes emléket szeretnék felidézni, ami jól körülírja, bemutatja interjúalanyom személyiségét. Talán sokan emlékeztek rá, hogy tavaly szeptemberben gyalogos zarándoklaton voltunk Máriaremetén. A legtöbben a hűvösvölgyi villamos-végállomásnál kapcsolódtak be, de egy nagyobb csoport Albertfalváról indult el a 23 km-es útra. Ebben a csapatban volt Péter atya, aki azt vállalta, hogy ő lesz az utolsó ember a zarándokcsoportban. Ő figyel arra, hogy senki ne maradjon le, támogatja, segíti azt, aki valamilyen nehézséggel szembesül. Csendben bandukolt a csapat végén, de kedvesen elbeszélgetett mindenkivel, aki megszólította. A másik emlékem az áprilisban, a Szeretetláng mozgalom által szervezett szentségimádással kapcsolatos, melyet Fábry Kornél püspök atya vezetett. Péter atya leült a lépcsőre, az oltár elé, erre az összes ministráns odarohant, hogy mellette ülhessen, beszélgessen vele. Ez a két jellemző kép azonban nyilván kevés ahhoz, hogy megismerhessük őt, ezért igyekeztem kifaggatni. Kérdéseimre a rá jellemző szelíd, visszafogott stílusban válaszolt.

Kedves Péter atya! Örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat! Kezdjünk is bele rögtön az interjúba! Mesélj, kérlek, a gyermekkorodról! Hol nőttél fel, hova jártál iskolába?

Kispesten születtem 1997. június 9-én, ott is nőttem fel. Egy öcsém van van, Bálint. Tanulmányaimat a Kelet utcai Mézeskalács Óvodában kezdtem meg. Utána a Wekerletelepen lévő Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskolába jártam. Ez egy zeneiskola, ezért másodiktól kezdve trombitálni tanultam. Felsősként kerültem be a Gyermekvasúthoz és a cserkészetbe, főleg ez utóbbi volt meghatározó számomra. Hatodik osztály után Pannonhalmára jártam, de innen is tartottam a kapcsolatot a cserkészcsapatommal. Őrsgyűléseken nem nagyon volt lehetőségem részt venni, de a kirándulásokra, táborokra el tudtam menni. 2016-ban érettségiztem.

Hogy vezetett az utad a teológiára?
Érettségi után az ELTE Tanító- és Óvóképző Karára, azaz az ELTE TÓK-ra jelentkeztem, tanító szakra. Erős váltás volt Pannonhalma után, hiszen a gimnáziumban csak fiúk voltak, míg a Tanítóképzőben gyakorlatilag csak lányok. Nagyon sokat tanultam a csoporttársaimtól, jó közösség voltunk, szerettem erre az egyetemre járni. Kiváló oktatóink is voltak, és összességében szerintem nagyon jó pedagógiai szemléletet tudtam itt elsajátítani. Ezt nyilván igyekszem a pasztorációban és a hitoktatásban is hasznosítani. Közben folytattam a cserkészetet, voltam csapatparancsok, dolgoztam kiképzőként, és sokáig a Magyar Cserkészszövetség országos táborozási szakvezetője lehettem. Amikor az első dispozíciómat kaptam, minden tisztségemről lemondtam, így már nem dolgozom a cserkészetben, de még mindig sok mély barátság köt ehhez a közösséghez. Próbálok úgy egyensúlyozni, hogy a barátságok megmaradjanak, de a plébánián ne érezzék hiányomat vagy részrehajlásomat a cserkészet felé. Egyetemen krav-magáztam is, ami egy önvédelmi sport, valamint szintén ebben az időben barlangásztam is egy cserkész közösséggel. A tanítóképző utolsó évében már biztos voltam benne, hogy a teológián folytatom, de még le akartam diplomázni.

Mi indított a papságra?
Nem tudom egy meghatározó élményhez kötni, inkább ilyen vissza-vissza térő gondolat volt. Az Isten mindig is jelen volt az életemben. A Wekerletelepi Szent József plébánián nagy hatással volt rám Héray András atya, aki akkor fiatal káplánként összefogta az ifjúságot, nagyszerű ministránsközösséget hozott létre. Általános iskolában, a gimnáziumban és az egyetemen is foglalkoztatott a papi hivatás, néha előtérbe került, néha háttérbe szorult. A tanítóképző vége felé elmentem a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán szervezett Iránytű Műhelybe. Ez egy hivatástisztázó program, ahol imádsággal, beszélgetéssel, lelkigyakorlat-féleséggel keresik hivatásukat a fiatalok. Van, akit családos életre, van, akit szerzetességre és van, akit egyházmegyés papságra hív az Úr. Bár a bencés lelkiség közel áll hozzám a gimnáziumi éveim miatt, de én az egyházmegyés papi szolgálatra éreztem elhívást. A szerzetesrendek általában „specializálódnak” valamire, például meghatározott társadalmi csoportokkal, így az ifjúsággal, betegekkel, idősekkel kerülnek kapcsolatba, vagy teljesen monasztikus imádságban mélyednek el. Bár úgy gondolom, van tehetségem az ifjúsággal való közös munkára, a gyerekek megszólításához, de nem szerettem volna így specializálódni. Az a meggyőződésem, hogy az Úr a klasszikus pasztorációra hív, a plébániára, a családokhoz.

Milyen volt a szeminárium? Mi a szakdolgozatod témája?
A szemináriumban sok izgalmat éltünk át: ekkor volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a pápalátogatás is, de persze a Covid járvány is érintett minket. Az Esztergomi Szemináriumban (ami egyébként a világ legrégebbi szemináriumainak egyike) nagyon jó közösség van, mind készületi, azaz kispapi oldalon, mind felkészítési, azaz elöljárói és tanári oldalon. Persze vannak még jelentős lehetőségek a papnevelés további fejlesztésére, de azért a papoktól és a papnövendékektől nagyon sokat kaptam, és ami talán a legfontosabb, sokat haladtam előre az Isten ismeretében. A szakdolgozatomat a kompetenciaalapú hitoktatásról írtam. Ez tulajdonképpen a hitoktatás céltételezésének vizsgálatát jelenti. A közoktatási rendszerben a cél jelenleg leegyszerűsítve az, hogy a tantárgyak bizonyos kulcskompetenciákat fejlesszenek, amik aztán később az életben használhatóak és továbbfejleszthetőek. A hitoktatással kapcsolatos célok Magyarországon jelenleg nincsenek ilyen jól körülhatárolva, a szakdolgozatomban tulajdonképpen azt állítom, hogy érdemes lenne ezzel foglalkozni.

Cikkünk megjelenése után nem sokkal lesz a papszentelésed. Mi lesz a papi jelmondatod?
„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” Úgy érzem, hogy ebben a Szent János apostol első levelének 3. fejezetében olvasható mondatban nagyon sok minden benne van. Látjuk a hitnek és az istenkapcsolatnak a közösségi vonását, és hogy ez a közösség nem csupán egybegyűlés, hanem lelki rokonság is, hiszen ha mindannyian a Mennyei Atya gyermekei vagyunk, ez egyszerre testvéri kapcsolatot is jelent. Benne van az is, hogy úgy kell éljünk, hogy mások az Isten gyermekeinek gondoljanak minket, és benne van egy nagyon erős bizonyosság is, ami független attól, hogy mások mit gondolnak rólunk.

Bár a magyar fordítás úgy szól, hogy „mekkora” vagy „milyen nagy”, az eredeti szándék szerint ott nem mennyiségjelző, hanem minőségjelző van: nem a szeretet mértékét, nagyságát, hanem a fajtáját, milyenségét jelöli. Tehát a mondat lényege arról szól, hogy az Atya olyan jellegű, olyan fajta szeretettel van irántunk, hogy a gyermekei lettünk. Számomra ez a részlet nagyon sokat mond az Istenről, az emberről, és a mi kapcsolatunkról.

Hogy érezted magad Albertfalván? Milyen élményekkel, emlékekkel gazdagodtál nálunk?
Nagyon sokat kaptam Albertfalvától, az albertfalviaktól. Jó volt megélni, hogy Henrik atya és Zoli atya kisközösségben élnek. Sok helyen egyedül él a pap, de itt a kisközösség nagyon élővé, nyüzsgővé tette a plébániát. Jó volt részt venni a hittanórákon, foglalkozni az ifjúsággal, és megismerni a családokat, akik ehhez a plébániához tartoznak. Ez egy élő, befogadó közösség, ahol könnyen lehet készülni a további papi munkára. Mind a hívek, mind a papok részéről sok megerősítést, szeretet és segítő visszajelzést kaptam. Az a plébánia működik jól, ahol a közösség egységben van a pappal és az Istennel. A dispozíciómban benne volt, hogy Bíboros atya egy „jól működő” plébániára helyez, és valóban ezt is tapasztaltam. Komoly munkatársi közösség is van, amit szintén fontos volt, hogy meg tudjak tapasztalni. Úgy tűnik, a plébániák működtetése egyre inkább közös feladat, amiben sok különböző embernek, papnak és világi híveknek kell egyszerre részt venniük. Örülök, hogy egy ilyen jó együttműködésbe kapcsolódhattam be. Hálás vagyok azért, hogy veletek tölthettem ezt az évet.

(Bene Lajos)

Igent mondok - Női Lelkigyakorlat (2024)

Úgy írnék valami szépet, amit csak a nagy költők tudnak, de hát minden emberi szó kevés, hogy kifejezhessem, mennyire szép is az, hogy hiszek Istenben. Nem is tudjuk, hogy milyen nagy kincset ad ő nekünk, hogy szebbé és igazabbá tegye az életünk. Tudjuk tényleg, mi az, hogy szeretni? Tudjuk, hogyan kell az Ő igéjét, az Istent befogadni? Szerintem bátran állíthatom, hogy lelkigyakorlatos társaimmal együtt valamit megsejtettünk ebből. És mi a titok? Vágyni, keresni kitartóan, merni kérdezni, merni felvállalni az elakadásaimat előtte, hagyni, hogy dolgozzon bennem és segítsen. Az Igent mondok lelkigyakorlat minden nap elhozta az Isten szavát a napjaimba. Megmutatta, hogy Őt állítva a fókuszba, teljesen megváltozik minden. Ez gyönyörű ajándék, már csak azt sajnálom kicsit, hogy ember vagyok (már mint azt, aki természetéből adódóan folyton elbukik), aki újra és újra elfelejti a lényeget. Csak az az egy kapaszkodóm maradt, amit Lackfi János egyik megzenésített versében hallottam: „megvéd engem jártamban és keltemben ő terelget a zöldellő mezőkön báránykáját vigasztalja örökkön”(Áldás-Zsoltár)

Véd, oltalmaz, vigyáz rám, megtart és hiszem, hogy elvezet az örök igazságig. És mint egy új év, vagy új élet (?) kezdetén, fogadalmakat gyűjtök: nem akarok nélküled élni Uram, minden nap olvasni/hallgatni akarlak és világgá kürtölni, emberek halljátok meg az Isten szavát, segítsük és szeressük egymást!

Annamari

Azon gondolkodom, hogy mit is írjak. Mit írjak, ami visszaadja az elmúlt egy hónap érzéseit, megéléseit. Villanások élnek bennem, összefüggés nélküli szavak.

Ajándék, kapcsolódás, keret, összetartozás, megnyílás, folytonosság.

Sokat adtak a pénteki megosztások, amin ott tudtam lenni, az imák, elmélkedések melyekben választ kaptam sok kérdésre. Végül ami szintén sokat jelentett, az az, hogy minden nap volt egy atya aki misét mondott a lelkigyakorlatozókért, jó volt érezni, hogy sokan hordoznak imáikban minket.

Zita

A napi imákhoz kapott igerészek, gondolatébresztők, tanúságtételek nekem Isten hétköznap is elérhető jelenlétét és szeretetét közvetítették. "Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok." Megéreztem, hogy az emberi kapcsolataimat Isten jelenlévő szeretetén keresztül érdemes megélni. Kicsit olyan, mintha Isten egy áttetsző üveg lenne, aminek az egyik oldalán vagyok én, az üveg másik oldalán lévőt csak rajta keresztül látom rendesen, úgy, ahogy Isten épp akkor látnom engedi. Őáltala érdemes másokra tekinteni.

Réka

Köszönöm a lelkigyakorlatnak a gyönyörű grafikákat, amik segítettek Isten jelenlétébe repíteni. Köszönöm az elmèlkedèseket, amelyek mèlyítettèk Istenkapcsolatomat és rámutattak, milyen fontos a vele való kapcsolattartás, ima, elmélkedés.

Judit

(A 2023. évi Igent mondok lelkigyakorlat összefoglalója)
Ha velünk együtt te is IGENT mondanál, jelentkezz bátran az alábbi űrlapon, vagy közvetlenül Riszterer Zsuzsinál (Mobil: +36 30 235 7732)

A magasságok szerelmese - Interjú Schmotzer Kristóf atyával

Immár hagyományosnak számító cikksorozatunkban közösségünk papi, diakónusi, szerzetesi hivatást választó tagjaival beszélgettünk felszentelésük alkalmából. Idén tovább bővül az interjúalanyok köre: Schmotzer Kristóf atya ünnepli velünk újmiséjét, vele beszélgettem hivatásról, lendületről és a magasságokról.Az interjú rendhagyó módon készült: mikor Kristóf atya eljött hozzánk látogatóba, gyermekeim közölték, hogy ők is odaülnek a beszélgetéshez, sőt az unokatestvérek is átjöttek, hogy ott legyenek. Ezen egyáltalán nem csodálkoztam, mert Albertfalván már megszokott látvány, hogy ahol csak megjelenik, rögtön egy csapatnyi fiatal zsongja körül. Ez az este az érettségi vizsgákat megelőző hétvégén volt. Kristóf atya fontosnak tartotta, hogy készítsünk egy inspiráló videót a végzősöknek, amit megküldött az ifi hittancsoportnak. Reméljük, hogy – ha még csak hajszálnyival is – ezzel is hozzájárultunk a vizsgák sikeréhez.

Kedves Kristóf! Kérlek, mesélj családodról, gyermekkorodról! A neved alapján azt gondolnám, hogy tősgyökeres budakeszi sváb családból származol.

Budakeszin születtem, de a szüleim nem odavalósiak. A kilencvenes években települtek csak a városba. Apukám ősei cipszerek – felvidéki szászok – voltak, de felmenőim között a Kárpát-medence mindenféle nemzetiségei megtalálhatóak. Német nemzetiségi osztályba jártam, ahol német nyelvet, néptáncot tanultunk. 1997. november 20-án születtem. Van egy bátyám és egy nővérem. Ők már családos emberek, hat unokaöcsém és unokahúgom van. Általános iskola után a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnáziumba jártam. Az iskola mellett főleg cserkészkedtem és néptáncoltam. Valójában egy közösség volt az iskola, a cserkészet és a ministránsok. A néptánc más volt. A Csillagszemű Táncegyüttesben táncoltam sok éven keresztül.

Hogyan indultál meg a papság útján?
Fogalmam sincs. Mindig is vonzódtam a Szenthez, a misztériumhoz; szerettem látni, mi történik a misén. Sőt olyan is volt, hogy papnak öltöztem óvodai farsangon. Ugyanakkor sokminden másnak is beöltöztem. Ezek akár jelek is lehetnek, vagy csupán véletlenek. Számomra nincs jelentősége. Informatikából érettségiztem. Aztán érettségi után két évvel a szombat esti szentmisékre jártam, ahol ministráltam. Amikor szentmisén vettem részt, és áldoztam, akkor éreztem azt, hogy jól vagyok, otthon érzem magam. Az oltár mellett ministrálva vetődött fel bennem, hogy mi lenne, ha én mondanám ki a szent szavakat, mi lenne, ha én tartanám a misét. Egyre erősebb lett bennem ez a gondolat. Mondtam Kristóf atyának, plébánosomnak, hogy mit érzek. Kristóf atyával – azóta elhunyt, Isten nyugosztalja – nem voltam mindig egy hullámhosszon, de nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy kulcshelyzetekben mindig a Szentlélek szólt belőle és ő teljesen ráhagyatkozott. Azt javasolta, hogy menjek hivatástisztázó lelkigyakorlatra. Elmentem a jezsuitákhoz, a Manréza Lelkigyakorlatos Házba. Még sosem voltam ilyen lelkigyakorlaton. Teljes csend volt, telefont sem lehetett használni. Kezdetben nagyon zavart az egész helyzet. Vártam valami jelzést, de nem kaptam. A lelkigyakorlat végén már teljes lelkemből kértem valami választ, amit akkor megkaptam. Egy bizonyosságérzést, ami tudom, hogy nem belőlem fakadt. Az Úr azt mondta, hogy felajánlja nekem a papságot, amit nem vagyok köteles elfogadni. Szabadon mondhatok nemet is, ugyanúgy fog szeretni, semmi hátrányom nem származhat belőle. Több utat ajánl fel nekem, ebből a papság a legcsodálatosabb, de én döntöm el, hogy melyiket választom. Amint megértettem, hogy a papság nem valamiféle kötelezettség vagy előírás az Úr részéről, hanem egy lehetőség, amire szabadon mondhatok nemet, rögtön döntöttem: teljes szívemből igent mondtam rá! Ezután jelentkeztem a szemináriumba. Azóta rájöttem, hogy nemcsak egyszer kellett igent mondanom, hanem minden áldott nap ezt kell tennem.

Innen már sima volt az út a szentelésig?
Azt azért nem mondanám! A szeminárium kezdetéig volt még egy fél évem, amit ki akartam használni. A neten találtam egy ausztriai munkát: pincért kerestek egy termálhotelbe. Elvállaltam. Ott valahogy eltávolodtam a hivatástól: nem éltem mély lelki életet, szentmisére is rendszer- telenül jártam, sőt még udvarolni is kezdtem. Tervezetten otthagytam az egészet és elmentem a szemináriumba. Őszintén szólva nem is nagyon voltam tisztában vele, hogy mire mondtam igent, de nem is volt fontos. Az Úr hívása miatt jöttem, ennek a hívásnak a lendülete vitt be Esztergomba. Ott pedig, a képzés elején részt vettem egy nagyon tartalmas lelkigyakorlaton és életgyónáson. Rendkívül mély, megrendítő élmény volt, úgy érzem, ekkor tértem meg igazán. A szemináriumban volt pár furcsa ember is, ők hamar lemorzsolódtak.

Akik maradtak, azok közül sokan nagyszerű barátaim lettek. Ekkor volt a Covid-járvány, kétszer is hazaküldtek minket. Olyan is volt, hogy nagyon el voltunk keseredve a bezártság miatt. Ebben az időben találtuk ki, hogy sört főzünk. Nagyon jó szórakozás volt! A járvány sokszor próbára tette az engedelmességemet, de minden nehéz helyzetben azt éreztem, hogy ott van velem az Úr és fogja a kezemet.

Milyen tanáraid voltak? Mi érdekel leginkább a teológiában?
Ádám Miklós biblikum óráit szeretném kiemelni, nagy hatással voltak rám! A szakdolgozatomat szentségtanból írtam, témája a nők szerepe az egyházban. Ez olyan szempontból volt hálás téma, hogy sok forrást sikerült találnom hozzá, ami egy szakdolgozat témájának kiválasztása ese- tén fontos szempont. Bár ez is fontos téma, de engem inkább a lelkiségi kérdések foglalkoztatnak, csak ezeket nehéz jól megragadni.

Mi lesz a papi jelmondatod?
„Ne félj, mert veled vagyok!” Ez az Úr válasza a diakónusi jelmondatomra, ami az én döntésem: „Az Úr házában lakom egész életemben!” A diakonátus nagyon érdekes számomra: csodálatos érzés az, hogy már fel vagyok szentelve, már elköteleződtem az Úr mellett. Másrészt viszont sokszor nehéz úgy állni az oltárnál, hogy minden vágyam az, hogy én mutathas- sam be a legszentebb áldozatot, de még nem tehetem.

A lelki magasságok mellett a természet magasságaiért is rajongsz…
A hegyekre gondolsz? Nagyon szeretem a hegyeket, főleg a magashegységeket. Nem tudom, honnét jön a dolog, de azt tudom, hogy mikor kezdődött: középiskolai fizikatanárom sokszor vitt minket túrázni. Egyszer a Fátrába mentünk, többnapos túrára, bivakoltunk. Éppen hajnalodott, amikor felkeltünk. A felkelő nap sugarai csodálatos fénnyel árasztották el a magas hegyeket. Körülöttünk mindenhol áfonya nőtt, falatozni kezdtünk. Minden idilli, tökéletes volt. Azóta rajongok a hegyekért. Állítólag van egy embertípus, amelyik rá van kattanva a hegyekre. Én is ilyen vagyok. Ha csak tehetem, a Tátrába vagy az Alpokba megyek kirándulni, vagy kerékpározni, síelni. Idén nyáron is gleccsertúrát tervezek az Alpokban.

Szeretsz Albertfalván lenni? Mi tetszik neked nálunk leginkább?

Nagyon szeretem Albertfalvát, ezt az élő, zsongó közösséget! Nagyon örülök, hogy aktív részese lehetek a plébánia életének, részt vehetek mindenben, különösen az ifi hittancsoport szervezésében. Sokat jelent számomra. Azt is nagyra tartom, hogy van egy kápolna a plébánián, együtt lakunk az Úrral, bármikor bemehetünk hozzá imádkozni.

Milyen pap leszel?
Már mondtam, miséken is hirdettem: én boldog pap szeretnék lenni! Nem csak „megmaradni” szeretnék a papságban, hanem boldogan szeretném megélni ezt a nagyszerű hivatást. Az Úr mindent megad ehhez nekem, de biztos, hogy lesznek kihívások, nehezebb pillanatok, amikben a segítségetekre, imáitokra szorulok. Ezért azt kérem, hogy imádkozzatok a papságomért, hivatásom boldogságáért. Ne csak értem, hanem az összes papért! Minél több ember imádkozik egy célért, annál inkább teljesül. Imádkozzatok a papság boldogságáért!

Kedves Kristóf! Az egész albertfalvi közösség nevében is kívánom, hogy papságod minden pillanata boldog legyen! Imádkozunk érted!

Bene Lajos

Imádságok a lelki nap szentségimádása alatt

Szeress engem, úgy ahogy vagy!

Ismerem nyomorúságodat, küzdelmeidet, lelked szorongatottságát, tested gyöngeségeit! Tudok gyávaságodról, bűneidről és mégis azt mondom, neked: Add nekem szívedet, szeress engem, úgy ahogy vagy! Ha arra vársz, hogy angyallá válj, mielőtt átadnád magad a Szeretetnek, akkor sohasem fogsz szeretni Engem. Ha gyáva is vagy kötelességeid teljesítéseben és az erények gyakorlásában, ha gyakran vissza is esel azokba a bűnökbe, amiket már nem szeretnél többé elkövetni, nem engedem meg neked, hogy ne szeress engem. Szeress engem úgy, ahogy vagy!

Minden pillanatban, akár a buzgóság, vagy szárazság, hűség vagy hűtlenség állapotában vagy, szeress engem, úgy ahogy vagy! A te szegény szíved szeretetét akarom, mert ha addig vársz, amíg tökéletes leszel, sohasem fogsz engem szeretni. Nem teremthetnék-e vajon minden homokszemből szeráfot, tisztaságtól, fennköltségtől, szeretettől sugárzót? Nem vagyok-e Mindenható? S ha nekem úgy tetszik, hogy azokat a csodálatos lényeket az égnek hagyjam, és előnyben részesítsem szíved szegényes szeretetét, nem vagyok-e mindig Ura szeretetemnek?

Gyermekem, hadd szeresselek, a szívedet akarom! Idővel biztosan átalakítalak, ma azonban mégis úgy hogyan szeretlek, ahogyan vagy, és azt akarom, hogy te is úgy szeress engem, amilyen vagy! Látni akarom, hogyan válik nyomorúságod mérhetetlen mélység szereteted forrásává. Szeretem benned gyengeségeidet is, szeretem a szegények és nyomorultak szeretetét. Azt akarom, hogy a nyomorúságosoktól szüntelenül a nagy kiáltás hangozzék: „Jézus, szeretlek!”

Egyedül és kizárólag szíved énekét akarom, nincs szükségem bölcsességedre és képességeidre! Csak egy fontos számomra: láthassam, hogy szeretettel dolgozol! Nem az erényeidet kívánom, ha ilyesmit adnék neked - te olyan gyenge vagy, hogy ezek csak önszeretetedet táplálnák. De ne törődj vele! Nagy dolgokra is rendelhettelek volna, - nem, te haszontalan szolga leszel, sőt még azt a keveset is elveszem tőled, ami a tiéd, mert téged csak a szeretetre teremtettelek.

Ma szíved ajtaja előtt állok, mint koldus - én, a Királyok Királya! Kopogtatok és várok! Siess, nyiss ki nekem. Ne hivatkozz nyomorúságodra! Ha tökéletesen ismernéd, milyen nyomorult vagy, akkor meghalnál a fájdalomtól! Az sebezné meg szívemet, ha látnom kellene, hogy kételkedsz bennem, és nincs bizalmad hozzám. Azt akarom, hogy a legjelentéktelenebb cselekedetet is kizárólag irántam való szeretetből végezd! Bízom benned, hogy örömet szerzel nekem!

Ne bánkódj azon, hogy nincs erényed - az enyéimet adom majd neked. Ha szenvedned kell, az erőt én adom hozzá. Ha nekem ajándékozod szeretetedet, viszonzásul annyit adok, hogy a szeretet gyakorlásával minden álmot felülmúlsz - hát szeress engem, úgy ahogy vagy! Neked adtam Anyámat. Mindent, de mindent az Ó tisztaságos Szívén át adj nekem! Bármi történik is, arra ne várj, hogy előbb életszentségre juss, s csak utána adod át magadat a Szeretetnek, mert akkor soha nem szeretsz engem. És most indulj!

/Szt. II. János Pál pápa/


Az az én parancsom

Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást. Ami nem jelenti, hogy mostantól aztán mindenkit irtó cukimukinak, édes pofának láttok majd, csupa aranyember közt
szlalomoztok, akiket nem lehet nem ölelni. Nem, az emberek, akiket szeretnetek kell, ugyanolyan önzőek, fafejűek, agresszívak, meggyőzhetetlenek, értetlenek és megbízhatatlanok lesznek, mint eddig voltak. Pontosan mint… bocsi… ti magatok. Csakhogy jó hír: ti meg fogtok változni. Cél azt is szeretni, aki nem igazán szerethető. Nem kell feleségül venni, nyakába borulni, együtt pecázni vagy egy tálból cseresznyézni vele. Van, akit már békességgel elviselni is hőstett, van, akivel néha találkozni, és nem kijönni a sodrotokból, világrekordnak minősül. Bizony ez is szeretet, nem csak a szimpátián alapuló, érzelemtől fűtött, nagy kalandok. És nem arra gondolok, hogy fogcsikorgatva, izzadságszagúan nyögjetek a CSAKAZÉRTIS szeretés terhe alatt, nem strébereket keresek, hanem barátokat. Akik szelíden reagálnak, ha kóstolgatják őket, mert tudják, hogy ez nem szájkarate-verseny. Akik nem a másik jó véleményére hajtanak, hanem az Atyáéra, és nincs vesztenivalójuk, mert biztosan tudják, hogy az Atya mindig szeretni fogja őket, bármit is tegyenek. Ezért nem tesznek bármit. Ezért szeretik úgy embertársaikat, ahogy az Atya szereti őket, előre, feltétel nélkül, türelmesen. A hülyeséget nem szereti, az elkövetőjét mindig. Nem akar megváltoztatni erőszakkal, de örül, ha egy-két dologban tudunk előre lépni. Azért szeressetek mindenkit, mert erre kaptatok parancsot, de nem olyan parancsot, mint egy gép vagy szolga vagy katona. Hogy lehet parancsra szeretni? Úgy, hogy a parancs maga a szeretet. Szeretni annyi, mint örülni annak, hogy a másik létezik, nem azért, mert ez nekünk jó. Lehet, hogy még neki se jó. Lehet, hogy szeretne inkább nemlenni. De csak mert nem tudja, mekkora kincs, hogy van. Lehet, hogy sosem jön rá, ami szomorú, de nem ok arra, hogy én is elfelejtsem. Ne mondjam neki, talán csak ideges lesz tőle. Bánjak úgy vele, hogy rájöjjön, ha akar.

/Lackfi János/


Mindennapok imája

Uram! Nem csodát, nem jelenéseket kérek Tőled. A mindennapok küzdelméhez adj erőt nekem! Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére: Hogy föltaláljam magam a napi forgatagban, hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni, hogy ügyeimben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalataimat! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged hallgatnálak, és Neked segítenék! Add, hogy mélyen megértsem, nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része! Sőt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fejlődjek és megérjek. Kérlek, szükség esetén, a kellő pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel szemembe meri mondani az Igazságot, ha amúgy berzenkednék ellene! Tudom Uram, hogy számtalan nehézséget nem a lázas tevékenység, hanem az idő old meg. Te jól tudod, mily nagyon rászorulok az őszinte barátságra. Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt a legszebb, legértékesebb, leggyöngédebb, hatalmas ajándékát! Kérlek, tartsd távol tőlem a szorongást okozó gondolatot, miszerint életem hiábavaló lenne! Ne azt add; Uram, amit kívánnék, hanem azt, amire szerinted valóban szükségem van! Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére! Ámen

/Antoine de Saint-Exupery imája/