"A pápáknak mind a mai napig…" - ezek a kezdő szavai XVI. Benedek pápa, 2007. július 9-én kiadott motu propriojának (saját elhatározásából), amelynek megjelenését nagy várakozás előzte meg. Az az oka, hogy a Szentatya állásfoglalását tartalmazza, hogyan kell tekinteni az un. a tridenti liturgiára és annak használatára. Ezt a liturgiát – teljesen latin nyelvű – használta az Egyház 1970-ig, 400 éven keresztül. A téma jelentőségét az is bizonyítja, hogy a motu propriohoz a Szentatya egy hosszú kísérőlevelet küldött a világ püspökeinek. Ugyanis ez a kérdés számos országban komoly lelkipásztori gondot is jelentett, mert voltak olyan személyek, közösségek (püpökök, papok és hívek), akik nem fogadták el, sőt szembefordultak a II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus rendelkezésekkel. Ez pedig 1988-ban szakadáshoz is vezetett, amikor a francia Lefebre érseket a jog előírásainak megtagadása miatt ki kellett közösíteni. Az érsek pápai engedély nélkül, önhatalmúlag felszentelt új püspököket, amely a kiközösítés jogi büntetésével járt.

  II. János Pál pápa is többször próbálkozott az ügyet elrendezni, de mindig csak ideiglenes megoldást tudott találni. XVI. Benedek pápa pedig elég időszerűnek látta, hogy ezt az ügyet véglegesen rendezze. Ez történt meg a Summorum Pontificum kezdetű motu propriojának kiadásával. Erről szól az előadásom.

  Az Egyház legfőbb pásztorainak mindig különleges gondja volt a liturgia végzésére és az ehhez szükséges liturgikus könyvek kiadására. A pápák közül – a teljesség igénye nélkül – két elődjét nevezi meg Benedek pápa. Az egyik Nagy Szent Gergely (+604), akinek a nevéhez a római liturgia megalapozása köthető. A másik Szent V. Piusz (+1572) pápa, akinek a nevéhez a teljes liturgia megújítása fűződik az új liturgikus könyvek által. E könyvek közül kiemelkedik a nevéhez kötődő Missale Romanum (Római Misekönyv, 1570), amelyet a Tridenti zsinat (1545-63) rendelkezésére készült, és ezért tridenti misekönyvnek is nevezzük.

  Hogyan kell tekinteni a Római Misekönyv két kiadására, a tridenti misekönyv 1962. évi (utolsó, javított és bővített), és a II. Vatikáni zsinat rendelkezése alapján kiadott 1970. évi kiadásra?

  Ezek a könyvek kétféle szertartási rend használatát tartalmazzák. Az előző, tridenti zsinat után kiadott könyvek használata azonban sohasem szűnt meg. A II. Vatikáni Zsinat után kiadott összes liturgikus könyvet nagyon sok nyelvre lefordították, és bekerült az egyházak használatába. Ezért azt kell mondanunk, hogy ezek a normál, rendes liturgiát (liturgia ordinaria), míg a tridenti liturgikus könyvek a rendkívüli liturgiát (liturgia extraordinaria) tartalmazzák. A kettő szertartásrendjét nem szabad összekeverni, vagyis nem lehet egy-egy részt a másikból átvenni.

  Ebben a megvilágításban érthető, hogy – amint említettem – már II. János Pál pápa is 1988-ban megoldást keresett erre a problémára, amely a püspököknek adott engedély alapján lehetséges volt (Ecclesia Dei rendelkezés). Most azonban ezeknek a köre kitágult, és a Szentatya az alábbi rendelkezéseket hozta:

1. A Boldog XXIII. János pápa által kiadott un. tridenti Misekönyv 1962. évi kiadása nem jelenti a hitbeli megosztást, ezért – érvényét vesztve minden eddigi rendelkezést – az alábbiak szerint használható;

2. a nép részvétele nélkül végzett szentmise formáját a miséző pap maga választhatja meg, sőt ezen olyan hívők is részt vehetnek, akik ezt igénylik;

3. ugyancsak a szerzetesközösségek számára is fennáll a szabad választás lehetősége;

4. a választás lehetősége azonban nem áll fenn a Húsvéti Szent Háromnap esetében, amikor az 1970-ben kiadott Misekönyv szerint kell a liturgiát végezni;

5. el kell kerülni az ebből adódható széthúzásokat, amelyek az Egyház egységét veszélyeztetik (megyéspüspök felelőssége);

6. e rítus szerint lehet misézni köznapokon, és egy vasárnapi misén, sőt lehetséges különleges alkalmakkor, mint esküvő, temetés esetében; az olvasmányok a nép nyelvén végezhetők;

7. ugyancsak használhatók a korábbi rituálék, sőt a püspökök is a régi Pontificale (Főpapi szertartáskönyv) szerint szolgáltathatják ki a bérmálás szentségét. Ugyancsak használható Boldog XXIII. János pápa által 1962-ben kiadott Breviarium Romanum.

8. azok a papok, akik az ünnepléseknek ezt a rendkívüli formáját használják, gondosan felkészüléssel biztosítsák az Isten méltó dicsőítését.

A fenti rendelkezések 2007. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén lépnek hatályba. Az előforduló problémák megoldására az eddig is ezzel foglalkozó Ecclesia Dei Bizottságot bízta meg a pápa.
Nem kell attól tartani, hogy hirtelen minden megváltozik Egyházunk liturgikus életében. A tridenti liturgia formája rendkívüli forma, tehát az említett feltételekkel használható. Mi pedig gazdagabbak lehetünk, ha ezt is ismerjük. II. János Pál pápa 1992. május 28-án a Szent Péter bazilikában a közel ezer éve megszűnt mozarab (a mai Spanyolország területén használt) liturgia szerint végezte az ünnepi misét. Akik rendszeresen nézik a RAI uno vasárnapi mise közvetítéseit, ott időnként látható egy-egy szentmise az ambrózián rítusban, amit ma is használnak Milánóban és környékén.
Előfordulhat, hogy külföldi utazásaink során, vagy akár itt hazánkban is találkozhatunk a tridenti mise végzésével egy-egy templomban. Semmiképpen se zavarjon meg bennünket, ha ilyen tapasztalataink lehetnek.