PÁDUAI SZENT ANTAL * Lisszabon, 1195. augusztus 15.  + Arcella (Padova mellett), 1231. június 13. Páduai (vagy Padovai) Antal eredeti nevén Fernando (Ferdinánd) 1195-ben előkelő és vallásos szülők gyermekeként született Lisszabonban. Tizenöt éves korában belépett szülővárosának Sao Vincente de Fora nevű ágostonos kanonokrendi kolostorába, majd két év után elhagyta szülővárosát, és áttelepült a coimbrai Santa Cruz kanonoki kolostorba, ahol zavartalan békességet keresett a teológiai tanulmányokhoz és a papságra való fölkészüléshez. Rendkívüli jártasságot szerzett a Szentírásban.   Fernando életének két esemény adott útkeresésében végleges fordulatot. Az egyik: épp a Santa Cruz konventbe hozták az első ferences vértanúk holttestét, akik Marokkóban lelték halálukat. A másik: találkozott azokkal a közeli - Santo Antonio dos Olivais nevű - kicsiny rendházból való testvérekkel, akik a kolostor ajtajánál alamizsnát koldultak. Megszületett benne a vágy, hogy a szegények közösségében éljen.   1220 nyarán csatlakozott a ferencesekhez. Fölvette szegény ruhájukat, keresztnevét templomuk védőszentje, Remete Szent Antal nevére cserélte. Telve a vértanúság vágyával, misszionáriusként Marokkó ment, ott azonban súlyosan megbetegedett. Hazafelé jövet a vihar Szicíliába sodorta. Pappá szentelésekor a meghívott prédikátor helyett neki kellett beszélnie. Ekkor derült ki eddig rejtett talentuma.    A csendes, mindaddig rejtettségben élő és figyelemre alig méltatott Antal megmondta, hogy gyakorlottabb a konyhai edények mosogatásában, mint Isten igéjének hirdetésében. A püspök azonban maga bátorította, míg végül mégis beszélni kezdett egészen egyszerűen. Minél tovább beszélt azonban, szavai annál élénkebbek és melegebbek lettek, láthatóan teljesen eltöltötte a Szentlélek tüze. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték. Nem tudós értekezést hallottak a papság mivoltáról, hanem a legszebb hasonlatokat és a legtalálóbb szentírási idézeteket, valamint a mélységes megtapasztalások szavait a szív bőségéből. Amikor befejezte, társai örömmel vették körül, Grácián testvér pedig áldotta a napot, amikor ez a vándor, rongyos barát segélykérően a köpenyébe kapaszkodott.   Elöljárói Felső-Itáliába küldték prédikálni. Amikor szegény vándorprédikátorként faluról falura, városról városra járt és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról, szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt. 1231-ben Padovában tartott böjti beszédei páratlan eseményt jelentettek. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, úgyhogy nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott: halálos ellenségek békültek ki, adósokat engedtek szabadon, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza, rossz nők, tolvajok és más gonosztevők bűnbánatot tartottak. Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény, amely szerint ezentúl az adós csak vagyonával, és nem személyével vagy szabadságával kezeskedik.   Ez az óriási munka azonban teljesen felőrölte egyébként is gyenge egészségét, úgyhogy ugyanabban az évben június 13-án, alig harminchat éves korában meghalt.   IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. XII. Pius pápa 1946-ban egyháztanítóvá nyilvánította.    részletesebben: www.katolikus.hu/szentek/0613.html  ünnepe: június 13.     Szt. Antal a gyermek Jézussal szobor templomunkban ,,A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.''

fel    vissza