| Lisieux-i
Szent Teréz |
| Lisieux-i Szent
Teréz szobrának megáldása, Albertfalva, 2007. szeptember 30. |
Lisieux-i
Szent Teréz Isten mosolya a világban.
A missziók védőszentje, aki egész életét a kolostor zárt
falai között élte. Mégis mindig a legszabadabb volt, mert szívében
állandóan égett a másokért tenni akaró szeretet, a lelkek
megmentésének szent vágya.
1997 óta egyháztanítóként is tiszteljük. Meglátta a
legnagyobb bölcsesség útját, a "kis utat", a
szeretet mindenre képes erejét. Kitartó állhatatossággal
kereste hivatását, amelyről ő maga így vall: "Az én
hivatásom a szeretet… Az Egyháznak, az én anyámnak a szívében
én a szeretet leszek".
Albertfalva különös tisztelettel veszi körül.
A templomban is és a templomkertben is szobra figyelmeztet a
tapintatos, együttérző, önmagáról megfeledkező szeretetre,
mely gyöngéd figyelmességgel és tudatos felkészültséggel öleli
magához a keresztet. Legyen ez a szobor figyelmeztető jel mindnyájunk
számára. Tanítson bennünket arra, hogy a kereszt a legnagyobb
kincs életünkben, amely segít bennünket a tevékeny szeretet
evangéliumi útján járni. Nem véletlen, hogy boldog Kalkuttai
Teréz anya róla vette fel szerzetesi nevét, mert annyira elbűvölta
Teréz hétköznapi, mégis magasztos szeretete.
Ez év tavaszán vandál kezek ledöntötték szobrát. A hívő
tisztelet azonban újra felállította, mert a hegyre épült város
el nem rejthető, és világosságot is azért gyújtanak, hogy a
tartóra tegyék, hogy mindenkinek világítson a házban (Mt
5,14-15).
Világítson Szent Teréz példája a városmisszió évében
mindenkinek, és tegye jobbá mindazok szívét, akik látják
szobrát e kertben.
Amikor megáldjuk ezt a szobrot, megköszönjük mindazok áldozatát
akik helyreállításán fáradoztak, és azok csöndes szeretetét,
akik imáikkal, virágaikkal, vagy mécseseikkel állandóan ékesítik
e szobrot. |
| |
P: Uram, hallgasd
meg könyörgésünket!
H: És a mi kiálltásunk jusson eléd!
P: Az Úr legyen veletek!
H: És a te lelkeddel!
Könyörögjünk!
Istenünk!
Te Lisieux-i Szent Teréz lelkében olthatatlan vágyat ébresztettél
a másokért élő szeretet megvalósítására, és a bűnösök
megtéréséért végzett imára.
Áldd + meg ezt a szobrot
és add, hogy mindazok
akik bizalommal tekintenek rá,
fölismerjék hivatásukat
és tevékeny szeretettel siessenek embertársaik segítségére.
Legyenek apostolok,
akik buzgó lélekkel dolgoznak
az evangélium hiteles továbbadásán.
Jutalmazd bőséges áldásoddal azokat,
akik ezt a szobrot újra felállították,
megmaradásáról gondoskodtak,
és alázatos szolgálattal mindig ékesítik.
Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
(Szenteltvíz hintés)
Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát… |
| |

Dr. Takács Nándor
püspök megáldja Lisieux-i Szent
Teréz szobrát |
|
|
 |
| Kis
Szent Teréz szobra a templom előtt |
|
|
|