A házas
csoportunk közösen ment el a Madách kamara színházába, hogy megnézze
a horror paródiát. A horror, mint műfaj számomra nem különösen
kedvencem, nem beszélve arról, ha mindez gyerekekről szól. Feleségem
a tanú rá, ha ilyet adnak a TV-ben elfordulok, ennél a résznél
kimegyek, vagy egyszerűen átkapcsolok egy kalandfilmre, mert ez nem
játék, a gyermek a legféltettebb kincse a családnak, minden szülő
gyerekét mentené meg a bajból, és most pont őket bántják ebben a
színdarabban?
A mű címe alapján egy szép mesés estét képzelt el mindenki, papa vagy
mama mesél a képeskönyvből odahaza a jó gyerekeknek, akik jók és nem
rosszalkodnak közben, nem mozognak, nem kiabálnak, csendben élvezik
a történetet ( mint a poroszos jellegű iskolákban is ezt teszik), ha
így egyáltalán lehet élvezni bármit. Az idilli helyzet meg van
hozzá, a házaspár beszélget egy szép kanapén, de miről? Ezt soha nem
tudjuk meg, mert felületesen élnek egymás mellett és csak a
tradíciók, vagy épp a női természet sugallmára gyereket szeretnének
minden különösebb indok nélkül, majd képek formájában
megismerkedhetünk az egyre szaporodó családdal és a nevelési
problémákkal.
A következő értelmezhető rétege a műnek borzasztó az ebben lapozgató
kisgyermek számára. Legyél jó, különben a Mikulás megver, a folyóba
esel, ne szopd az ujjadat mert jön a rém és levágja tőből a kezedet,
ne játssz a tűzzel, mert elégsz és még sorolhatnánk a tilalmakat.
Ettől jó egy gyerek, ki nem a saját kárán tanul, hanem elfogadja a
szülőktől ezt az indoklással egybekötött tanítást, pedig a példaként
szereplő pár egymásnak sem tudja megindokolni mitől „sweet a home”.
Ha valaki csak eddig jutott a darab rétegeinek megértésében itt
lassan felállna és egyből hazamenne...
De ugorjunk tovább a következő rétegre, amikor ezek a borzalmak, amiket
úgymond csak játékból mondanak a felelőtlen szülők bekövetkezne.
Elgondolni is szörnyű, mégis megtettük, megtesszük mi szülők.
Mindezt ráprojektáljuk a gyerekre, determináljuk egész énjét,
borzalomban és rettegésben tartjuk, bár ez az itt játszó gyerekeken
nem látszik, mert nem is látszhat. Arcuk be van festve, ők bábuk a
darabban, akiken lehet kísérletezni...
A következő réteg a szülők szintje, akik mindezeken tragédiákat nem mint
kudarcot szenvedik el, nem vonnak le semmilyen konklúziót, hanem a
megoldást egy újabb gyerek nemzésében látják. A fogyasztó
társadalomban is ha lejár a garancia, ki kell dobni a meghibásodott
terméket. Életük folytatása egyszerű mechanikus, vagy biológiai
folyamat (mert sweet home, amit a költő is így mondott és hogy
melyik költő az nem lényeg, de szimbolizálja a gyökértelenséget
ebben) és nem tud kapaszkodni a szülői pár semmi tradícióba, sem
vallási felfogásba, nem akarnak csak élni és csendben élni, jó
gyerekek között... de ez nem jön össze. Miért nem jók ezek a
gyerekek? Mert ebben a környezetben nem is lehetne jó senki.
A lakás egy kocka forma, nincs semmi benne. Üres, mint ahogy üres és
tartalmatlan így a szülői pár élete. A gyerek csak a tilalmakat
kapja, foglalkozás, beszélgetés helyett a kanapé mögött való
verekedés és számonkérés jut neki. A kanapén a szülők távol ülnek
egymástól, párhuzamosan és személytelenül élik le életüket egymás
mellett, tulajdonképpen ők a bábui a darabnak (ebben az értelmezési
verzióban) és nem a maszkot, vagy sminket viselő gyerekek.
Társadalmunk elszemélytelenedett bábuitól szenvednek tehát a
gyerekek. A szülők előre megmondtam jelzései, vagy épp belső
szándékuk szerint drukkolásuk, hogy baj történjen (no lám
megmondtam!!! halas eset) a belső indulatok kifejeződéseként
plasztikusan megjelenítődnek a darabban.
Most pedig jöhet a vadászat története, ami a darab után szülői
beszélgetéseink tárgya volt. A férj a társával való beszélgetés
helyett a folyamatos kudarcokat úgy oldja meg, hogy elmenekül a
darab közepén vadászni. Kire vadásszon, ha nem egy hölgy nyuszira,
kinek szintén gyerekei vannak, akik ugyancsak neveletlenek, magyarán
a nevelés további kudarcai hatványozódnak. A nyúl viszi a puskát és
irányít szimbolikusan és a halálba kerget mindenkit maga körül, majd
főbe lövi magát is (ez a társadalom tejes csődje és nihilizációja).
És most a kitűnő alakítást nyújtó dokiról (Gálfy László), aki mint
narrátor, mint pszichoterapeuta elemzi a történteket a közönségnek,
akiket gyerekeknek nevez, hiszen mi is voltunk valaha gyerekek és
nyomot hagytak bennünk hasonló félelmek, kivetítések, későbbi
kudarcok formájában. Okuljunk a történtekből, mert érzékeny a
gyermeki lélek, mely nem robot, nem mechanikus érzéketlen gép, kinek
ki lehet tépni a karjait , lábait... Aki pedig jól tudott nevetni a
darab groteszk részletein, az saját magát látta a hibákban, mert aki
saját maga hibáin tud nevetni, a javulás újára lépett, hogy jó
gyerekeket tudjon felnevelni...
Ui 1: Mintha csak a tegnapi színdarab
mértjeire jönne a válasz, a mai prédikációban Antal atya az
engedelmességről beszélt, ami nem azt jelenti hogy az ember
félelemből cselekszik (mikor fegyvert szorítanak fejéhez), hanem
különbséget tesz jó és rossz, az értékes és értéktelen közt és
szabad akaratából dönt.
Ui 2: Mindenkinek szép nagyböjti felkészülést
kívánunk húsvét ünnepére.
Szabó András és Kitty
2009. március 29., vasárnap
|
