(Az Alfa hírek listára feliratkozók a hirdetéseket minden héten megkapják)
2021. nov. 4. 13:18
Kedves Testvérem! Bár véget ért az Eucharisztikus Kongresszus, Jézus, ígéretéhez híven, köztünk maradt. Ő Úr s Király a föld felett. Ezért, hálát adva a Kongresszus ajándékaiért, Őt imádjuk az Oltáriszentségben, de hozzá imádkozunk otthonunk csendjében is. Tegyük ezt most kilencedik alkalommal ismét közösen egy óra szentségimádásban, vagy otthon végzett imával november 20-án, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján. Tarts velünk! A helyi közösségünkkel mi is összegyűlünk, hogy Krisztust együtt imádjuk. Én itt leszek szentségimádáson: Albertfalvi Szent Mihály Plébánia Magyarország 1116 Budapest, 1116 Budapest XI., Bükköny utca 3 Szervező közösség: Albertfalvi Szent Mihály Plébánia A szentségimádás 2021.11.20-án szombaton helyi idő szerint 17:00 órakor kezdődik Vezetett , gitáros szentségimádás majd szentmise, alatta gyónási lehetőséggel.
2021. okt. 31. 10:00
1. Vasárnap (31-én) a már meghirdetett HOLYWIN elnevezésű dicsőítő szentségimádás lesz déli 12 órától éjfélig folyamatosan az albertfalvi templomban, amihez csatlakozik egy missziós menet a Szent Gellért templomból, mely 16 órakor közös imával indul felénk. 18 órakor szentmise lesz. Bárki csatlakozhat bármikor! 2. Hétfő Mindenszentek napja, parancsolt ünnep, szentmisén való részvételünk kötelező. Ezen a napon délelőtt 10-kor és este 6 órakor mondunk szentmisét. A vasárnap esti 6-os szentmise már az ünnepről szóló előesti szentmise lesz. A Szent Mónika Kör hétfői találkozója az ünnepre való tekintettel elmarad, és kivételesen november 15-én lesz megtartva. 3. Kedden Halottak napja van. Ezen a napon rendhagyó módon nem reggel 7-kor, hanem este 6-kor lesz a szentmise. Az esti szentmise után Lucernáriumot tartunk, vagyis egy fény liturgia keretében imádságosan megemlékezünk elhunyt szeretteinkről. A Lucernáriumra mindenki hozzon gyertyát magával! A szentmise után pedig - mivel a hónap első keddje - este 7 órától dicsőítéssel egybekötött szentségimádást tartunk a templomban. Az imádságot papi hivatásokért és a papnevelésért ajánljuk fel. Mindenkit szeretettel várunk! 4. A tisztítótűzben szenvedő lelkek javára teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki nov. 1-től 8-ig temetőt látogat, s legalább lélekben imádkozik az elhunytakért (ez mind a 8 napon elnyerhető), illetve aki Halottak napján templomot vagy kápolnát látogat s egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet elimádkozik...
2021. okt. 24. 10:00
1. Hétfőn a felnőtt hittan elmarad. 2. Kedden Apaklub lesz a Közösségi Ház nagy hittantermében. 3. Szerdán este 7-től a katekumeneket várjuk hittanra a Közösségi Ház nagy hittantermében. 4. Csütörtökön az őszi szünet miatt az elsőáldozók és a főiskolások hittana elmarad. 5. A hétköznapi szentségimádásnál a szerda 10 órától vállalt 1 órás lelkiőrség megüresedett. Ezen felül 2 hetenként szintén szerdán 12 órától ez a szolgálat is lelkiőr nélkül maradt. Kérjük, hogy aki tudná vállalni egyik vagy másik, esetleg mindkét időpontot, az jelentkezzen a szervezőnél! 6. Az iroda hétfőtől szerdáig őszi szünet miatt zárva van. 7. HOLYWIN elnevezéssel 12 órás dicsőítés lesz jövő vasárnap déltől éjfélig az Albertfalvi templomban...
2021. okt. 17. 10:00
1. Ma országszerte a katolikus missziók javára gyűjtünk és perselyadományainkat az egyházmegye központjába továbbítjuk. Nagylelkűen adakozzunk! 2. Szerda este 7-től a középiskolások hittana lesz a Közösségi Ház kis hittantermében. 3. Csütörtök délelőtt kisgyermekes szentségimádás után közös beszélgetésre várjuk az anyukákat, egészséges gyermekeikkel a Közösségi Házba 11 órától. 4. Csütörtökönként este, tehát már e hét csütörtökén is, fél 8-tól 9-ig, több év szünet után a karizmatikus közösség a Közösségi Ház kis hittantermében mindenki számára nyitott összejövetelt tart. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! Szintén csütörtökön, este 7-től, a főiskolás fiatalok hittana lesz a Közösségi Ház nagy hittantermében...
2021. okt. 10. 10:00
1. Hétfőn este 7-től felnőtt hittant tartunk a Közösségi Ház nagytermében. 2. Kedden este 8-tól Apaklub lesz a Közösségi Ház nagy hittantermében. 3. Szerdán este 7-től a katekumeneket várjuk hittanra a Közösségi Ház nagy hittantermében. 4. Csütörtökön délelőtt 11-től a babás Szent Mónika közösség várja együttlétre a kismamákat gyermekeikkel a Közösségi Ház nagy hittantermében a szokásos 10 órakor kezdődő templomi Szentségimádást követően. Arra kérünk minden édesanyát, hogy fokozottan figyeljenek arra, hogy csak teljesen egészséges kisgyermeket, babát hozzanak a közösségi alkalomra! Köszönjük! 5. Szintén csütörtökön az este 7-kor kezdődő főiskolás ifi hittan ezen a héten elmarad. 6. Pénteken délután ¼ 5-től bérmahittan lesz a kelenvölgyi plébánián. A délutáni gyóntatás kivételesen elmarad. 7. Szombaton reggel 7 és este 8 óra között adománygyűjtést szervezünk a Közösségi Házban. A gyűjtés keretében jó állapotú gyermek- és felnőttruhát, cipőt, hiánytalan játékokat gyűjtünk. Az adományokat a Békés megyei Sarkadra szállítjuk, ahol a helyi karitászcsoport fogja Karácsony előtt szétosztani a környékbeli rászorulók között. A megadott időn kívül érkező adományokat nem tudjuk átvenni és kérem, ne tegyük le az ajtó elé sem! 8. Ugyanezen a szombaton az esti 6-os szentmisével kezdődően és azt követően pedig megújulási imaestet tartunk templomunkban. Mindenkit szeretettel várunk!...
2021. okt. 3. 10:00
Október a Szűzanya hónapja. Ezért minden szerdán, csütörtökön, szombaton, és vasárnap az esti szentmise előtt ½ 6-tól együtt imádkozzuk a rózsafüzért. Vasárnap (3-án) délután 5-től tartjuk elsővasárnapi szentségimádási óránkat a templomban. Hétfőn este ½ 7-től a Szent Mónika közösség tartja összejövetelét a Közösségi Ház kis hittantermében. Minden hónap első keddjén - így most kedden is – este 7 órától dicsőítéssel egybekötött szentségimádást tartunk a templomban. Az imádságot papi hivatásokért és a papnevelésért ajánljuk fel. Mindenkit szeretettel várunk! ALFA-Forrás néven közösségi klubot indít a Közösségi Házban helyi Karitász csoportunk. Szeretettel várnak mindenkit, aki beszélgetésre, személyes találkozásra, közösségre vágyik. Az első alkalom most kedden 18 órakor kezdődik, ezt követően kéthetente keddenként lesz megtartva. További részletek a plébánia honlapján és az Egyházközségi Levélben. Szerda délután 5 órától ovis hittant tartunk a Közösségi Ház kis hittantermében. Csütörtökön este 7 órától főiskolás ifik hittana lesz a Közösségi Ház nagy hittantermében. Pénteken este 6-tól 7-ig családos szentségimádást tartunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk...
2021. szept. 25. 20:47
Szeptember 26-án (vasárnap) a délelőtti 10-es szentmise 9-kor kezdődik, mivel 11 órakor lesz külön időpontban az elsőáldozás. A Kongresszus alatt elsőáldozott gyermekeink is együtt ünnepelnek majd ezen a szentmisén társaikkal és hozzátartozóikkal együtt. Kedden az egész napos orgonahangolás miatt a szentségimádás elmarad. Szeptember 28-tól keddenként este 7 órától Alpha kurzus indul a II. János Pál Iskolaközpontban. Az Alpha egy 12 hetes programsorozat felnőtteknek, ahol vacsora mellett közösen beszélgetnek a hitről, az életről és Istenről. Az alkalomra elsősorban azokat várják, akik még nem találkoztak Istennel, vagy meg akarják újítani hitük alapjait. Ha van ilyen családtagotok, munkatársatok, szomszédotok, kísérjétek el őket az első alkalomra! Kedden este 7 órától Apaklub lesz - de most kivételesen – a sekrestyében. Szerdán, templomunk búcsúnapján, Bíboros főpásztorunk látogat el hozzánk, bemutatja az esti 6-os szentmisét, majd közvetlenül utána megáldja új Közösségi Házunkat. A házáldás után mindenkit marasztalunk egy ünnepi agapéra az új Házban. Aki tud, kérjük, hozzon süteményt az alkalomra! Mindenkit hívunk erre a nagy eseményre...
2021. szept. 19. 10:00
Kisgyermekes szülők gyermekeikkel minden csütörtökön 10-től 11 óráig szentségimádást tartanak a templomban. Minden érdeklődőt gyermekével együtt szeretettel várnak! Kérjük a kedves testvérek segítségét most szombaton 9 órától, a közösségi ház és az udvar rendbetételéhez, hogy a felszentelés és búcsú napjára méltó módon ünnepelhessünk és fogadhassuk az érkező Főpásztort. 40 fő 1 órai munkájára van szükség. A sekrestyében lehet jelentkezni. Szombaton délelőtt ½ 10-től 12 óráig az albertfalvi animátorok tartanak játékos együttlétet általános iskolás korú gyermekeknek a Közösségi Házban. Az oratóriumok rendszerint minden páros héten szombaton lesznek ebben az időben. Jövő vasárnap délelőtt 11 órakor egy külön időpontban tartandó szentmise keretén belül lesz az elsőáldozás, amelyen 2 gyermek először veszi magához Jézust, a többiek pedig, akik a Kongresszus nyitó szentmiséjén voltak elsőáldozók, közösen ünneplik meg templomunkban is ennek a nagy találkozásnak ajándékát, ismét részesedve az Eucharisztia szentségéből. Emiatt a délelőtti 10-es szentmise reggel 9-re tevődik át! Ne feledkezzünk el a miserendváltozásról...
2021. szept. 12. 10:00
​A Szent Gellért templomban tartandó Szentlélek Szemináriumra várjuk továbbra is a 18 év feletti részt venni szándékozókat! Az alkalmak szept. 30-tól csütörtökönként este fél 7-től 9 óráig lesznek. Jelentkezni vagy érdeklődni Riszterer Zsuzsinál vagy a szentlelekszeminarium(at)gmail.com email címen lehet. Bővebb információ, a gyóntató helység előtti hirdető táblán található. Kérjük a kedves testvérek segítségét szept.25-én szombaton 9 órától, a közösségi ház és az udvar rendbetételéhez. 40 fő 1 órai munkájára van szükség. A sekrestyében lehet jelentkezni. Most hétfőtől újra elindul az 5 napos szentségimádás, mely minden hétköznap reggel ½ 8-tól este 6-ig tart. Pénteken pedig este 8-ig jöhetünk. Lelkiőrség szolgálatra jelentkezni a plakátokon található elérhetőségeken lehet ill. a plébánián, irodaidőben. Kedden este 8 órától a szokásos espereskerületi keresztutat járjuk a kerület plébániáinak hívő közösségével. A keresztút a budafoki Péter Pál Kápolnától indul. Gyertyát mindenki hozzon magával...
2021. szept. 5. 10:00
A Bíboros Úr elrendelte, hogy a Kongresszus nyitó- és zárónapján, szeptember 5-én délután és 12-én délelőtt a Főegyházmegye templomaiban és egyéb nyilvános misézőhelyein ne tartsanak szentmiséket. Ennek megfelelően szeptember 12-én csak az esti szentmisét tartjuk meg. Azoknak, akik egészségi állapotuk, vagy állapotbeli kötelességük teljesítése miatt nem tudnak sem a Statio Orbis, sem a plébániai szentmisén részt venni, azoknak a Bíboros úr felmentést ad ezekre a napokra a misén való részvételi kötelezettség alól.A Szent Gellért plébánia és az Új Szív közösség szervezésében Szentlélek Szemináriumot indítunk szeptember 30-ától! Az alkalmak csütörtökönként a Szent Gellért templomban este fél 7-től 9 óráig lesznek. Várunk minden 18 év feletti érdeklődőt! Jelentkezni vagy érdeklődni Riszterer Zsuzsinál vagy a szentlelekszeminarium(at)gmail.com email címen lehet. Bővebb információ, a gyóntató helység előtti hirdető táblán található. Az albertfalvi csoport 12:30- kor találkozik a 7-es busz vonalán található (Keleti Pályaudvar utáni megállónál) a Reiner Frigyes park megállónál, a STADION SÖRÖZŐ előtt. A vasárnapi nyitó szentmisére onnan sétálunk le a Dózsa György úton a Hősök teréig. Inni-, ennivalóval, ha van összecsukható székkel felszerelkezve, pontosan érkezzetek! Ma, vasárnap nem lesz esti 6-os szentmise...