1. Ezen a vasárnapon országszerte a katolikus iskolák javára gyűjtünk, és perselyadományainkat az egyházmegye központjába továbbítjuk. Nagylelkűen adakozzunk!
  2. Hétfőn este 7-től ismét felnőtt hittan lesz a Közösségi Házban.
  3. Minden hónap első keddjén - így most kedden is - este 7:00 órától dicsőítéssel egybekötött szentségimádást tartunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  4. Szintén kedden este 8-tól pedig Apaklub lesz a Közösségi Házban.
  5. Szerda már Hamvazószerda, a nagyböjti szentidő kezdete. Ezen a napon kivételesen reggel 7-kor és este 6 órakor is lesz szentmise! Hamvazószerda – mint nagypéntek is - szigorú böjti nap. 14 éves kortól ezen a napon és nagyböjt többi péntekén hústilalom van. Továbbá a felnőtt katolikus ember, a 18-60 év közöttiek, hamvazószerdán, illetve nagypénteken legfeljebb háromszor étkeznek hús nélküli ételből, és csak egyszer lakhatnak jól. Nagyböjt többi péntekén is kerülnünk kell a húst. Ez alól fel vagyunk mentve, ha egészségügyi okokból nem mellőzhetjük a húst, vagy ha közétkeztetésben veszünk részt. Hamvazás szertartásában csak hamvazószerdán részesülhetünk, mivel vasárnap, az Úr napján nem végzünk böjti cselekedetet.
  6. Szerdán az esti szentmise után 7-től a katekumeneket várjuk hittanra a Közösségi Házban. A szerda esti asszonytorna Nagyböjtben is folytatódik a szentmise után, szintén a Közösségi Házban.
  7. A Szentatya, Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért. Külön biztatta a hívőket, hogy azon a napon buzgón szenteljék magukat az imádságnak és a böjtnek, kérve Szűz Máriának, a Béke Királynőjének közbenjárását. Buzdítunk benneteket arra, hogy idei hamvazószerdai böjtölésünket, imáinkat és jócselekedeteinket a Szentatya szándéka szerint a béke megőrzéséért ajánljuk fel!
  8. Pénteken elsőpéntek lesz, ne feledkezzünk meg az engesztelésről és a szigorú böjti napról! Nagyböjt péntekein, így már ezen a napon is este 7-től keresztutat járunk templomunkban. A keresztutak vezetésére, az eddigi évekhez hasonlóan, várjuk a közösségek jelentkezését! Este ½ 9-től pedig házaspárok hittana lesz a Közösségi Házban.
  9. Szombaton délelőtt 10-től a ministráns fiúk foglalkozása lesz, de mostantól a Közösségi Házban! Az elsőszombati rózsafüzért az esti szentmise előtt ½ 6-tól együtt imádkozzuk a templomban.
  10. Örömmel hirdetjük, hogy az idei évben rekord számú jelentkezés érkezett az albertfalvi házaspárok lelkigyakorlatára. Ha van még olyan házaspár, aki szívesen csatlakozna hozzánk április 8. és10. között a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házba szervezett, péntek estétől vasárnap délutánig tartó programra, annak jelentkezését március 5-ig várjuk a hazaslelkigyakorlat.alfa(at)gmail.com e-mail címen.
  11. Nagyböjtben is szeretnénk buzdítani a családokat többszöri hétköznapi szentmisehallgatásra, szentségimádásra, otthoni együttimádkozásra. Ezek felajánlásával készítenénk egy keresztet, amely Jézus sírját jelképezi, amiből harmadnapra feltámad. A különböző színeknek adott a jelentésük és a helyük. Amennyiben a család részt vesz valamelyik imádságban, akkor a létszámnak megfelelően ragaszthat virágokat.
  12. A Katolikus Karitász megkezdte az ukrajnai háború elől menekülő családok fogadását, három teherautónyi matracot, takarókat, bébiételt, tartós élelmiszert küldött a határhoz. A hosszútávú segítségnyújtás érdekében, a menekültek ellátására Fehérgyarmaton és Nyíregyházán ideiglenes központot hoz létre a segélyszervezet. A Katolikus Karitász mindezen célok támogatására gyűjtést hirdet a Caritas Ukrajnával közös munkájának támogatására. A gyűjtéshez többféle módon lehet csatlakozni: - a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 Forint támogatást jelent) - online adományozással a Karitász honlapján: www.karitasz.hu – a Katolikus Karitász központi bankszámláján „Ukrajnai háború” megnevezéssel: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008. Aki csak tud, segítsen! A helyi karitászcsoportunk is gyűjtést indít itt a plébánián. Amit gyűjtünk: Tartós élelmiszer. Takaró, tiszta ágynemű, tiszta, jó állapotú matrac. Bébiétel, pelenka. Tisztálkodási szerek. Ezeket - és csakis ezeket az adományokat ma/vasárnap délután 5-től 8-ig átvesszük a Közösségi Házban, illetve a hét folyamán a plébánián irodaidőben, vagy a sekrestyében az esti misék után. Ruhát, cipőt NEM kérünk! Várjuk azon családok jelentkezését, akik befogadnának menekült családokat, embereket. Kérjük, jelentkezzenek az irodán, a sekrestyében, vagy Bene Lajosnál!