1. Hétfőn a felnőtt hittan a szokásos 19:00 órai kezdés helyett 18:00-kor kezdődik!
  2. Kedden este 8 órától Apaklub lesz a Közösségi Házban.
  3. Szerdán este 7-től a katekumeneket várjuk hittanra a Közösségi Házba, illetve a betegek kenetére jelentkezők számára tartunk a szentmise után rövid felkészítőt azok részére, akik az elmúlt péntek reggel nem tudtak eljönni.
  4. Csütörtökön az esti 6-os szentmisében kiszolgáltatjuk a betegek kenetét azon beteg testvéreinknek, akik ezt egészségi állapotukra való tekintettel kérik. A szentség felvételének feltétele a szentgyónás elvégzése, valamint egy rövid lelki felkészítő alkalmon való részvétel, melyen most szerdán, az esti mise után vehetünk részt. Csak azok vehetik fel közösségileg a szentséget, akik mindkét feltételnek eleget tettek. A felkészítés során egy kis cédulát kapnak a résztvevők, amit majd el kell hozzanak a szentmisére. Természetesen, azokhoz a beteg testvéreinkhez, akik nem tudnak eljönni, de jelzik igényüket, házhoz megyünk, hogy a szentséget feladhassuk. Erre az egész év során bármikor van lehetőség, kérjük, hogy jelezzétek, ha van ilyen beteg ismerősötök.
  5. Csütörtökön este ½ 8-tól, a Közösségi Házban, mindenki számára nyitott, imaszolgálattal egybekötött karizmatikus összejövetelt tart a Karizmatikus Közösség. Mindenkit szeretettel várunk!
  6. Szombaton délelőtt 10-től a ministráns fiúk foglalkozása lesz a sekrestyében.