1. Kedden este 8 órától Apaklub lesz a Közösségi Házban.
  2. Csütörtökön lesz Szent Mihály arkangyal ünnepe, mely egyházközségünk búcsúnapja. Az ünnepi szentmise este 6 helyett 7 órakor kezdődik, hogy a munkából hazasietők is részt tudjanak rajta venni. A búcsú ünnepéhez tartozó közösségi nap megtartására szombaton kerül sor.
  3. Pénteken délután ½ 5-től bérmahittan lesz a Közösségi Házban.
  4. Szombaton tartjuk plébániai közösségi napunkat. Reggel 8 órakor közös szentmisével kezdünk, majd elkezdődik a gulyásfőzés. A bográcsozás regisztráció köteles, regisztrálni a honlapon lehet, ahol a részletes program is megtekinthető. Az előesti szentmise és előtte az elsőszombati rózsafüzér az egész napos együttlétre való tekintettel elmarad.
  5. "Október15-én „ESPEREST” címmel zenés, játékos bulit szervezünk a dél-budai plébániák középiskolás korosztályba tartozó ifjúsága számára. A mi plébániánk a rendezvény házigazdája, ezért fontos lenne, hogy középiskolás ifjúságunk minél nagyobb számban vegyen részt rajta. Jegyek kizárólag elővételben kaphatóak. Jegyvásárlási szándékotokat Miks Iminél, vagy a plébánia irodán jelezzétek legkésőbb a búcsú közösségi napjáig (október 1-éig). Az is jelentkezzen Miks Iminél, aki valamilyen szolgálattal közreműködne a szervezésben!