Csütörtökön Gyümölcsoltó Boldogasszony, Urunk születése hírüladásának főünnepe lesz.

Bíboros főpásztorunk legfrissebb közleménye szerint a Főegyházmegye templomaiban és plébániáin továbbra is az eddigi szabályok maradnak érvényben. A nagyhét, különösen a szent három nap tekintetében később történik rendelkezés. A Szentföld javára szóló hagyományos gyűjtés egy későbbi időpontra kerül.

Templomunk továbbra is hétköznaponként és vasárnapokon 1/2 8-1/2 6-ig minden nap nyitva van, a szentmiséket online módon közvetítjük felváltva este 6 órakor a kelenvölgyi illetve az albertfalvi templomokból, zárt ajtó mögött. Úgy a hétköznapi, mind pedig a vasárnapi szentmisék később visszanézhetők a visszanézhetők a honlapon, a YouTube csatornán és a Facebook-on.

Az iroda csökkentett időben keddenként 9-11-ig, és csütörtökönként 16-18-ig tart nyitva.

A telefonon irodaidőben kérhetünk miseszándékot, és az erre szánt adományokat utalással vagy megbeszélés alapján másképpen is rendezni tudjuk. Egyházközségünknek szánt perselyadományaitokat többnyire átutalással tudjuk csak fogadni. Közösségünkért érzett felelősségetekre apellálva tisztelettel kérünk Benneteket, ne feledkezzetek meg anyagilag támogatni templomunkat! Hálásan köszönjük, hogy sokan meghallottátok a kérő szót, és nagylelkűen adományoztatok már átutalással a plébániai számlára. Az Úr áldjon meg Titeket nagylelkűségetekért!

A plébánia számla adatai:
Kedvezményezett: Budapest-Albertfalvi Szent Mihály Plébánia
számlaszám: 11102106 - 19819442 - 36000001.
Kérjük, írjátok oda a megjegyzés rovatba, hogy az adomány milyen célra szól: pl. persely, egyházi hozzájárulás, szentmise + pontos dátum.

Közeleg a húsvét, igyekezzünk tiszta lélekkel készülni a szent ünnepekre! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szokásos kiírt időkben igyekszünk a templom előtt sétálva gyónási lehetőséget biztosítani. Kérjük, hogy szigorúan a bűnök felsorolására szorítkozzunk, lelki kérdéseinket inkább későbbre halasszuk! A gyónás alatt is ügyeljünk a 1,5 méteres távolságra! Gyóntatási idők: hétfőn és pénteken reggel 1/2 8-tól igény szerint (ez azt jelenti, hogy amennyiben nem várakozik ott senki, elmegyünk), pénteken délután 1/2 5-től 1/2 6-ig. A szombat esti gyóntatás a kijárási tilalomra való tekintettel elmarad. Ezen felül szabad telefonon egyeztetett időben is jönni.