Szeptember 26-án (vasárnap) a délelőtti 10-es szentmise 9-kor kezdődik, mivel 11 órakor lesz külön időpontban az elsőáldozás. A Kongresszus alatt elsőáldozott gyermekeink is együtt ünnepelnek majd ezen a szentmisén társaikkal és hozzátartozóikkal együtt.

Kedden az egész napos orgonahangolás miatt a szentségimádás elmarad.

Szeptember 28-tól keddenként este 7 órától Alpha kurzus indul a II. János Pál Iskolaközpontban. Az Alpha egy 12 hetes programsorozat felnőtteknek, ahol vacsora mellett közösen beszélgetnek a hitről, az életről és Istenről. Az alkalomra elsősorban azokat várják, akik még nem találkoztak Istennel, vagy meg akarják újítani hitük alapjait. Ha van ilyen családtagotok, munkatársatok, szomszédotok, kísérjétek el őket az első alkalomra!

Kedden este 7 órától Apaklub lesz - de most kivételesen – a sekrestyében.

Szerdán, templomunk búcsúnapján, Bíboros főpásztorunk látogat el hozzánk, bemutatja az esti 6-os szentmisét, majd közvetlenül utána megáldja új Közösségi Házunkat. A házáldás után mindenkit marasztalunk egy ünnepi agapéra az új Házban. Aki tud, kérjük, hozzon süteményt az alkalomra! Mindenkit hívunk erre a nagy eseményre!

A búcsúra közénk érkező Főpásztornak szeretnénk közösségileg megköszönni, hogy lehetővé tette és az anyagiakat biztosítva támogatta Közösségi Házunk felépülését. Arra kérünk mindenkit, egyénileg és csoportosan egyaránt (ezalatt kisebb közösségeinket, csoportjainkat értjük), hogy hétfő reggelig bezárólag küldje el az iroda(at)albertfalviplebania.hu email címre, vagy üzenje meg telefonon, vagy adja le személyesen: milyen lelki felajánlást, imádságot vállal püspökünkért egy esztendőn át. A lelki felajánlásokat összesítve egy beköttetett formájú emléklapon adjuk majd át Bíboros atyának közös lelki ajándékként a szerda esti házszentelés után.

Az iroda csütörtökönként 16:00-18:00 között lesz csak nyitva. A többi napon változatlan az ügyfélfogadási idő.

Pénteken elsőpéntek lesz, ne feledkezzünk meg az engesztelésről! Este ½ 9-től a házaspárokat várjuk hittanra a Közösségi Házban.

Szombaton tartjuk plébániai közösségi napunkat. Reggel 8 órakor közös szentmisével kezdünk, majd elkezdődik a gulyásfőzés. A bográcsozás regisztráció köteles, regisztrálni a honlapon lehet, ahol a részletes program is megtekinthető. Az előesti szentmise és előtte az elsőszombati rózsafüzér az egész napos együttlétre való tekintettel elmarad.