1. Hétfőn este 7-től ismét felnőtt hittan lesz a plébánián.
  2. Szerdán este 7-től a katekumeneket várom a plébánián hittanra.
  3. Nagyböjt péntekjein este 6-tól keresztutat járunk templomunkban. Most a családos közösségek vállalták a keresztút vezetését.
  4. Szombaton délelőtt 9-től az elsőáldozásra készülők végzik el első szentgyónásukat a templomban. Imádkozzunk értük, hogy bátor és nyitott szívvel készüljenek az irgalmas Jézussal való találkozásukra! Amíg a gyermekek a templomban lelkük tisztaságáért szentgyónáshoz járulnak, hívjuk és várjuk odaadó felnőttek jelentkezését, akik készek arra, hogy 9-től a templomkertet rendbe rakják. Legalább 25-30 főre lenne szükség. Aki tud, hozzon kerti szerszámot. Mivel ez már elsőszombat, reggel 7-kor is tartunk szentmisét, délután pedig ½ 6-tól együtt imádkozzuk a rózsafüzért.
  5. Jövő vasárnap a Szentföld javára gyűjtünk, és perselyadományainkat az egyházmegye központjába továbbítjuk.
  6. A Karitász péntekenként reggel 8 órakor pékárut és egyéb tartós élelmiszert oszt a rászorulóknak a templom oldalában. Várunk mindenkit, akinek segítséget jelent egy kenyér, vagy pár péksütemény. A Karitász várja azon testvérek jelentkezését is, akik rendszeresen vagy alkalmanként segíteni tudnának az adományozásban. Köszönjük a közreműködők szolgálatát!
  7. Továbbra is várjuk a május 20-án, szombaton tartandó egész napos buszos egyházközségi kirándulásra jelentkezőket. Aki szándékozik jönni, kérjük, április 2-áig jelezze részvételi szándékát az irodában vagy a sekrestyében a részvételi díj befizetésével! Eddig 20 család, illetve házaspár jelentkezett. Kérlek titeket, ne várakozzatok a válasszal, mivel a buszt csak a létszám ismeretében tudjuk időben lefoglalni!
  8. Idén is felajánlhatjuk adónk 1-1%-át a Magyar Katolikus Egyház, illetve egy alapítvány javára. Tisztelettel kérünk Titeket, hogy adótok egyik 1%-ával támogassátok katolikus egyházunkat. Akár a nulla összegről szóló rendelkezés is rendkívül értékes, mert az állam a nyilatkozók számának arányában ad kiegészítést az Egyháznak. A Püspöki Kar kér mindenkit: annak ellenére, hogy idéntől lehetőség van arra, hogy a NAV által készíttessük el adóbevallásunkat, az 1 %-ról szóló rendelkezési jogunkról ez esetben se mondjunk le. A másik 1%-ot – amennyiben lehetséges – a Katolikus Karitászt támogató alapítványra adhatjátok. Mindkét technikai adatlap a kis asztalról elvihető.