1. Ma délután 5-től tartjuk elsővasárnapi szentségimádási óránkat.
  2. Adventben minden hétfőn, kedden, és pénteken reggel ½ 7-től roráté szentmisék lesznek, hogy lelki virrasztással is készülhessünk Urunk születésének ünnepére. A szentmisék után együtt elimádkozzuk a reggeli dicséretet.
  3. Hétfőn este ½ 8-tól tartjuk az idei év utolsó képviselőtestületi ülését, melyre a képviselőket házastársukkal együtt szeretettel hívom!
  4. Kedden ½ 8-tól apaklub lesz a plébánián.
  5. Szerdán, Szent Miklós püspök napján, délután 5-től Mikulás-váró ünnepséget szervezünk a gyerekeknek a templomban. Együtt imádkozunk, énekelünk és előfordulhat, hogy esetleg még nem várt vendéget is köszönthetünk az ünnep során. Minden gyermeket szeretettel várunk!
  6. Szerdán este 7-től a katekumeneket várjuk hittanra a plébánián.
  7. Pénteken ½ 6-tól a bérmálkozásra készülő ifjak hittana lesz a plébánián. Este 6-7-ig pedig családos szentségimádásra hívunk mindenkit szeretettel a templomba!
  8. Jövő szombaton, dec- 9-én délelőtt 9-12-ig adventi lelki „fél”napot szervezünk egyházközségünk számára, melyet Varga Zoltán Rózsák terei plébános atya fog tartani. Elmélkedések, kiscsoportos beszélgetés és szentségimádás útján készülhetünk Urunk születésének fogadására. A gyermekeknek külön foglalkozást biztosítunk a délelőtt folyamán. A kis ministránsok foglalkozását is megtartjuk a plébánián 10-11-ig. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
  9. Egyházközségünk hagyományosan bekapcsolódott a Katolikus Karitász „Egymillió csillag a szegényekért” akciójába: plébániánk karitászcsoportja a bejáratnál kihelyezett gyertyákért kapott adományokat a rászorulók támogatására fordítja.
  10. Aki még nem fizette be az idei önkéntes egyházi hozzájárulását, régi nevén egyházadót, az a sekrestyében, vagy irodaidőben az irodában megteheti. Természetesen örömmel fogadjuk mindezt csekk útján, vagy átutalás formájában is. Nagy segítség, ha nem egy összegben tesszük meg felajánlásunkat, hanem havi bontásban, hiszen a plébánia és templom kiadási költségei is így jelentkeznek.
  11. Aki jónak tartja, hogy Közösségi Ház épüljön egyházközségünk számára, az ebben a hónapban is felajánlásaival támogathatja ezt az ügyet. A hátsó kis asztalra kitett papíron iratkozhatunk fel a heti vállalás elköteleződését jelezve.
  12. A Lélek indításától vezetve januártól célul tűztük ki, hogy a pénteki szentségimádási naphoz hasonlóan hétfőtől péntekig szentségimádást tartunk templomunkban egész nap imádva az Urat az Oltáriszentségben és lehetőséget adva a környéken élőknek, hogy minden nap betérhessenek a nyitott templomba. Ehhez keresünk és várjuk olyan elkötelezett szívű testvérek jelentkezését, akik vállalják azt, hogy minden héten 1 órára lelkiőr szolgálatot adnak. Nagyon számítunk az idősebb testvérek odaadására, hogy a munkába járós időpontok is lelkiőrre találjanak! A hátsó üvegajtókon található az aktuális táblázat a meglévő szabad időpontokkal. Jelentkezni Riszterer Zsuzsinál lehet telefonon (0630/235-7732) időpont egyeztetéssel.