Isten áldásában gazdag,
békés, szent karácsonyi ünnepeket kívánunk plébániai
közösségünk minden tagjának, és a templomunkba látogató
minden kedves vendégünknek. Hálásan köszönjük mindazok
segítségét, akik munkájukkal és adományaikkal hozzájárultak
templomunk karácsonyi díszítéséhez, az ünnepek méltó
előkészítéséhez. Minden jótevőnknek Isten fizessen meg
bőséges áldásával!
Megjelent az
Egyházközségi Levél karácsonyi száma. A templom
bejáratától ingyenesen elvihető. Akik szívesen
hozzájárulnak a kiadás költségeihez, azok adományaikat a
betlehemnél található perselybe helyezhetik el!
Holnap, karácsony
ünnepének második napja, Szent István diakónus, első
vértanú ünnepe lesz. Vasárnapi rend szerint lesznek a
szentmisék, de déli fél 12-es szentmise nem lesz.
Szerdán, Aprószentek
ünnepén az esti rózsafüzér imádságban és a szentmisében
azokért az édesanyákért imádkozunk, akik nem akarják
elfogadni a már megfogant emberi életet és mécses
gyújtással emlékezünk az abortuszokban megölt
magzatokra. Minél többen vegyünk részt ezen a közös
imádságon!
Pénteken a Szent család
ünnepe lesz. Az este fél 7 órai szentmisében Isten
oltalmába ajánljuk plébániánk minden családját és
bezárjuk a Család Évét.
Szombaton, december
31-én, a polgári év utolsó napján, az esti fél 7 órai
szentmisében végezzük az év végi hálaadást.
Jövő vasárnap, január 1.
az új esztendő első napja, Szűz Mária Istenanyaságának
főünnepe. Parancsolt ünnep. A szentmisén való részvétel
kötelező. Templomunkban a vasárnapi rend szerint lesznek
a szentmisék. Ez a nap a Béke Világnapja is.
Január 1-jén, délután 4
órától csöndes szentségimádás lesz templomunkban. 5
órától pedig a Karizmatikus imacsoport vezetésével,
közbenjáró imádsággal Isten áldását kérjük plébániai
közösségünk életére az új esztendő kezdetén.
A héten minden reggel
fél 7-kor még lesz Rorate szentmise és közös reggeli
dicséretet.
Kedden délután 4
órakor a Petőfi iskola karácsonyi műsora, délután
5 órakor pedig a Don Bosco Katolikus Általános Iskola
karácsonyi műsora lesz templomunkban.
December 24-én,
szombaton esti szentmise nem lesz. A templomot
éjszaka 3/4 11-kor nyitjuk. 11 órától Karácsony
ünnepének olvasmányos imaóráját imádkozzuk ünnepélyes
formában, majd a martirológium (Jézus születésének
meghirdetése) után éjfélkor szentmise. Karácsony
napján a szentmiséket a vasárnapi rend szerint végezzük.
A templomunk karácsonyi
díszítésére szánt adományokat hálásan köszönjük. Ezen az
utolsó ádventi héten még szeretettel kérjük, és a
sekrestyében gyűjtjük!
Csütörtökön este 8 órától mindenki számára nyitott
karizmatikus imaóra és imaszolgálat lesz az alsó
hittanteremben.
Károly atya, a negyedik ádventi
elmélkedést nem szombaton, hanem a vasárnap esti
szentmisében tartja.
Akik még nem rendezték a 2011. évre egyházi
hozzájárulásukat (egyházi adó), megtehetik ezt a
sekrestyében, a plébánián, vagy csekken, mely a templom
bejáratánál található!
A karácsonyi díszítésre szánt adományokat, a sekrestyében
gyűjtjük.
A hét jeles napjai: kedden
Szent Lúcia szűz és vértanú, szerdán pedig Keresztes Szent János áldozópap és
egyháztanító ünnepe lesz.
Ma délután 4 órától csöndes
szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától pedig közös ima.
Aki teheti, ezekben a délutáni órákban néhány percre térjen
be imádkozni az oltáriszentség előtt! Az esti szentmisét
követően pedig a Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar ad ádventi
koncertet a templomban, melyre mindenkit szeretettel hívunk!
Ádvent idején, a szombati vigília misékben az elmélkedéseket Neruda Károly atya, a pestújhelyi Keresztelő Szent János plébánia káplánja mondja. Hétköznapokon a reggeli "Rorate"; szentmisék fél 7-kor kezdődnek, utána pedig közösen imádkozzuk a reggeli dicséretet.
December 8-án, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, csütörtökön az esti fél 7 órai szentmisében köszöntjük Dr. Takács Nándor püspök atyát, pappá szentelésének 60. évfordulója, gyémántmiséje alkalmából. Minél többen kapcsolódjunk a családi köszöntéshez, kifejezve ezzel is köszönetünket azért a szolgálatért, melyet Püspök atya templomunkban, közösségünkért végzett!
Szombaton du. 3-tól 6-ig a családos közösségek ádventi lelki napja lesz az alsó hittanteremben. Vezeti Szűcs Balázs atya, egyetemi lelkész.
Felhívjuk azok figyelmét, akik még nem rendezték a 2011. évre egyházi hozzájárulásukat (egyházi adó), megtehetik ezt a sekrestyében, a plébánián, vagy csekken, mely a templom bejáratánál található!
A templomunk karácsonyi díszítésére szánt adományokat a sekrestyében, vagy a plébánián gyűjtjük.
A hét jeles napjai: kedden Szent Miklós püspök,
szerdán Szent Ambrus püspök és egyháztanító, csütörtökön pedig Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe lesz.
Hálásan
köszönjük a kedves testvéreknek, az elmúlt
vasárnapon a Magyar Katolikus Karitász, és
plébániai karitászunk megsegítésére adott
támogatását.
Minden jótevőnek Isten fizessen meg!
Ádvent
idején, a szombati vigília misékben
az elmélkedéseket Neruda Károly atya,
a pestújhelyi Keresztelő Szent János
plébánia káplánja mondja.
Hétköznapokon a reggeli "Rorate"
szentmisék 1/2 7-kor kezdődnek,
utána pedig közösen imádkozzuk a reggeli
dicséretet.
A mai
napon ismét útjára indul a "szállást
keres a Szent Család" ájtatosság. Azok a
családok, vagy egyedül élők, akik
egy-egy napra befogadják a Szent Család
képét, még jelentkezhetnek a
sekrestyében, vagy a plébánián.
Elsőcsütörtökön
az esti szentmisében papi hivatásokért
imádkozunk és két szín alatt
áldozhatunk.
Elsőpénteken
felkeressük idős és beteg testvéreinket
a szentségekkel. Este 8 órától virrasztó
Taize-i imádság lesz a templomban.
Szombaton
az esti szentmise előtt 3/4 6-kor
elsőszombati rózsafüzér imádságot
végzünk a magyar családokért és az
ifjúságért. Minél többen kapcsolódjunk
közös imádságunkba itt a templomban,
vagy otthon egy tized rózsafüzér közös
elimádkozásával!
Jövő vasárnap,
december hónap első vasárnapján délután
4 órától csöndes szentségimádás
lesz templomunkban, 6 órától közös ima.
Az esti szentmisét követően pedig
a Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar ad
ádventi koncertet a templomban,
melyre mindenkit szeretettel hívunk.
December 8-án,
Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának
ünnepén, csütörtöki napon az esti 1/2
7 órai szentmisében köszöntjük Dr.
Takács Nándor püspök atyát pappá
szentelésének 60. évfordulója,
gyémántmiséje alkalmából. Minél
többen kapcsolódjunk a családi
köszöntéshez, kifejezve ezzel is
köszönetünket azért a szolgálatért,
melyet Püspök atya templomunkban,
közösségünkért végzett.
December 10-én,
szombaton délután 3-tól 6-ig a
családos közösségek ádventi lelki napja
lesz az alsó hittanteremben. Vezeti
Szűcs Balázs atya, egyetemi lelkész.
Felhívjuk azok figyelmét, akik még nem
rendezték a 2011. évre egyházi
hozzájárulásukat (egyházi adó),
megtehetik ezt a sekrestyében, a
plébánián, vagy csekken, mely a templom
bejáratánál található.
A hét
jeles napjai:
szerdán Szent András apostol,
szombaton pedig Xavéri Szent Ferenc
áldozópap ünnepe lesz.
Most a
szentmise végén megáldjuk a Szent
Erzsébet kenyeret. Az érte adott
adományokkal plébániánk szegényeit
támogathatjuk.
A jövő
vasárnap ádvent első vasárnapja lesz. Ez
a nap az új egyházi év kezdete.
Ádvent idején, a szombati vigília
misékben lelkigyakorlat lesz
templomunkban. Az elmélkedéseket Neruda
Károly atya, a pestújhelyi
Keresztelő Szent János plébánia káplánja
mondja. Ezekben a szentmisékben
lesznek az ádventi gyertyagyújtások.
Ádvent
első vasárnapján ismét útjára indul a "szállást
keres a Szent Család" ájtatosság.
Kérjük, hogy azok a családok, vagy
egyedül élők, akik egy-egy napra
befogadják a Szentcsalád képét,
jelentkezzenek a sekrestyében, vagy a
plébánián!
A
Családakadémia folytatódik. A
következő előadás november 21-én,
hétfőn este 6 órától a Don Bosco
iskolában lesz. Rózsáné Czigány Enikő
szalézi munkatárs, az ELTE
Neveléstudományi tanszék oktatója, "Az
egészséges személyiségfejlődésért, a
család és az iskola együttműködése"
címmel tart előadást, melyet a témáról
szóló beszélgetés követ. Minden
érdeklődőt nagy szeretettel várunk!
December 10-én, szombaton délután
3-tól 6-ig a családos közösségek
ádventi lelki napja lesz az alsó
hittanteremben. Vezeti Szűcs Balázs
atya, egyetemi lelkész.
A hét
jeles napjai:
hétfőn a Boldogságos Szűz Mária
bemutatása a templomban,
kedden Szent Cecília szűz és
vértanú,
szerdán Szent I. Kelemen pápa,
csütörtökön Dunc-Lac Szent András
áldozópap és társai, vietnámi vértanúk,
pénteken pedig Alexandriai Szent
Katalin vértanú, szűz ünnepe lesz.
Az AKTK
a hagyományos szellemi-lelki hétvégét
november 18-án délután 4 órától,
szombaton este 6 óráig tartja a
Szent Margit Gimnáziumban (Villányi út
5-7. A hétvége témája: A család éve.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Jövő
vasárnap lesz a katolikus templomokban a
Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódó, a
szegények megsegítését szolgáló
gyűjtés. A szentmisék persely
adományait a Katolikus Karitász
támogatására fordítjuk, a szentmisék
végén pedig, plébániánk szegényeit
támogathatjuk a "Szent Erzsébet kenyere"
adományaival. Kérjük a kedves Testvérek
nagylelkű támogatását!
A hét
jeles napja:
szombaton Árpád-házi Szent Erzsébet
ünnepe lesz.
Ma, november hónap első vasárnapján délután 4 órától csöndes
szentségimádás lesz templomunkban. Aki teheti, ezekben a délutáni órákban legalább néhány percre térjen be imádkozni az oltáriszentség elé!
Az AKTK szervezésében, Sümegh László ny. gimnáziumi igazgató tart előadást: "A kereszténység helyzete a nyugati világban - a nyugat agóniája" címmel, november 8-án,
kedden este 6 órakor a Don Bosco iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Csütörtökön este 8 órától
mindenki számára nyitott karizmatikus imaóra és imaszolgálat lesz az alsó hittanteremben.
Ádvent első vasárnapján, november 27-én, ismét útjára indul a "szállást keres a Szentcsalád" ájtatosság plébániánk területén. Kérjük, hogy azok a családok, vagy egyedül élők, akik egy-egy napra befogadják a Szentcsalád képét, jelentkezzenek a sekrestyében, vagy a plébánián!
A hét jeles napjai:
szerdán a Lateráni Bazilika felszentelése,
csütörtökön Nagy Szent Leó pápa egyháztanító,
pénteken Tours-i Szent Márton püspök,
szombaton pedig Szent Jozafát vértanú püspök ünnepe lesz.
Hálásan
köszönjük a kedves Testvérek adományait,
melyet az elmúlt vasárnapi gyűjtésen az
Egyház missziós tevékenységének támogatására
adtak.
Minden adakozónak Isten fizessen meg.
Holnap,
hétfőn este 3/4 6-kor ünnepélyes
formában végezzük az utolsó októberi
rózsafüzér imádságot.
Kedden,
november 1-én Mindenszentek
ünnepe lesz. Reggel 7 és este 1/2
7-kor lesznek szentmisék. Az esti
szentmise végén közös imádsággal
emlékezünk elhunyt szeretteinkre. Mivel
ez az ünnep munkaszüneti nap, minél
többen kapcsolódjunk közös imádságunkba!
Szerdán,
november 2-án Halottak napja
lesz. Az esti 1/2 7-es szentmisét
Albertfalva elhunytjaiért ajánljuk fel.
Csütörtökön este a szentmisében papi
hivatásokért imádkozunk és két szín
alatti áldozás lesz.
A héten
elsőpéntek lesz. Felkeressük idős
és beteg testvéreinket a szentségekkel.
Este 8 órakor Taize-i imaóra lesz
a templomban.
Szombaton az esti szentmise előtt 3/4
6-kor elsőszombati rózsafüzér
imádságot végzünk a magyar családokért
és az ifjúságért. Minél többen
kapcsolódjunk közös imádságunkba itt a
templomban, vagy otthon egy tized
rózsafüzér közös elimádkozásával.
Jövő
vasárnap délután 4 órától csöndes
szentségimádás lesz templomunkban.
A hét
jeles napjai:
pénteken Borromeo Szent Károly
püspök,
szombaton pedig Szent Imre herceg
ünnepe lesz.
Ma,
nemzeti ünnepünkön az esti rózsafüzért
és a szentmisét hazánk lelki
megújulásáért ajánljuk fel. Minél többen
kapcsolódjunk a közös imádságba!
Ma
országos gyűjtés van a katolikus
templomokban a missziók megsegítésére.
Kérjük a kedves Testvérek segítő
adományait! Csütörtökön este családok
közös imádsága. 6 órától vezetik a
rózsafüzér imát, majd szentmise és agapé
lesz. Szeretettel hívunk minden családot
és a családokért imádkozókat.
A
templomunk felszentelésének 70.
évfordulójára megjelent jubileumi
Emlékkönyv megvásárolható a
szentmisék után a sekrestyében, vagy hét
közben a plébánián 1500 Ft-ért.
A hét
jeles napjai:
kedden Szent Mór püspök,
pénteken pedig Szent Simon és Szent
Júdás Tádé apostolok ünnepe lesz.
A
templomunk felszentelésének 70.
évfordulójára megjelent jubileumi
Emlékkönyv megvásárolható a
szentmisék után a könyves asztalnál,
vagy hét közben a plébánián 1 500
Ft-ért.
Szombaton, nemzeti ünnepünk
alkalmából, délután 2 órakor,
koszorúzási ünnepség lesz az 1956-os
emlékműnél, amelyen beszédet mond Dr.
Verbényi István atya. Mindenkit
szeretettel hív az AKTK!
Jövő
vasárnap, nemzeti ünnepünkön az
esti rózsafűzért és a szentmisét hazánk
lelki megújulásáért ajánljuk fel.
Minél többen kapcsolódjunk a közös
imádságba!
Jövő
vasárnap országos gyűjtés lesz a
katolikus templomokban a missziók
megsegítésére. Kérjük a kedves
Testvérek segítő adományait.
A hét
jeles napjai:
hétfőn Antiochiai Szent Ignác
vértanú, püspök,
kedden Szent Lukács evangélista,
szombaton pedig Boldog II. János Pál
pápa ünnepe lesz.
Az
elmúlt héten, szerdán, templomunk
felszentelésének 70. évfordulóján,
gazdagtartalommal és képgyűjteménnyel
megjelent a jubileumi Emlékkönyv, amely
megvásárolható a szentmisék után a
könyves asztalnál, vagy hét közben a
plébánián 1500 Ft-ért.
Az AKTK
szervezésében,Pocsaji Miklós
Kelenvölgy-Albertfalva református
lelkésze tart előadást: "Evangélium és
magyar karakter" címmel az evangelizáció
nemzeti sajátosságairól, október 13-án,
csütörtökön este 6 órakor a Don Bosco
iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel
várnak!
Szombaton lesz templomunk őszi
szentségimádási napja. A reggeli
szentmise végétől az esti szentmiséig
lesz kitéve az Oltáriszentség. Kérjük,
hogy akik szívesen vállalnak félórányi
imádságot a nap folyamán, jelentkezzenek
a sekrestyében, vagy a plébánián. Aki
teheti napközben néhány percre térjen be
imádkozni,hogy soha ne maradjon egyedül
az Oltáriszentség.
Szombaton lesz a Családakadémia is a Don
Bosco iskolában. A program reggel 9
órakor kezdődik. Részletek atemplom
bejáratánál, vagy az Egyházközségi Levél
hátoldalán olvasható. Kérjük, mielőbb
jelentkezzenek az érdeklődők!
Október
hónapban szeretettel hívunk mindenkit az
esti szentmisék előtti közös rózsafüzér
imádságra, ide a templomba. A hétfői
rózsafüzért a Don Bosco iskola diákjai
vezetik.1/2 6-kor találkozunk a
gyerekekkel a templomban és 3/4 6-kor
kezdjük a közös imát.
A héten
csütörtökön este 8 órától mindenki
számára nyitott karizmatikus imaóra és
imaszolgálat lesz az alsó
hittanteremben.
A hét
jeles napjai:
kedden Boldog XXIII. János pápa,
szombaton pedig Avilai Szent Teréz szűz
és egyháztanítóünnepe lesz.
Ma, október hónap első
vasárnapján délután 4 órától csöndes szentségimádás lesz
templomunkban, 3/4 6-tól közös rózsafüzér. Aki
teheti,ezekben a délutáni órákban legalább néhány percre
térjen be imádkozni az oltáriszentség elé!
Szerdán, október 5-én,
templomunk felszentelésének 70. évfordulóján, délután 5
órakor közös imádság lesz, az 50 évvel ezelőtt elhunyt Doroszlai Béla atya, templomunk első plébánosa sírjánál
a farkasréti temetőben. Találkozás 3/4 5-kor a temető
főbejáratánál, ahonnan közösen megyünk a sírhoz. Az esti
szentmisét követően kerül sor az évfordulóra megjelent
Emlékkönyv bemutatására a templomban. Mindenkit
szeretettel hívunk az ünnepi eseményekre!
A héten elsőpéntek lesz.
Felkeressük idős és beteg testvéreinket a szentségekkel.
Este 8 órától virrasztó Taize-i imaórát tartunk a
templomban.
Október hónapban
szeretettel hívunk mindenkit a közös rózsafüzér
imádságra ide a templomba az esti szentmisék előtt 6
órára, és buzdítjuk főleg a családokat az otthoni közös
rózsafüzér imára.
A jövő vasárnaptól
kezdve, a Csillagtábort szervező animátorok,
vasárnaponként szeretettel hívják a 13 évesnél nagyobb
fiatalokat, változatos témákból kötetlen beszélgetésekre
a templom alsó hittantermébe, az esti szentmisék előtt
egy órával, 1/2 6-ra.
Október 15-én lesz
templomunk őszi szentségimádási napja. A reggeli
szentmise végétől az esti szentmiséig lesz kitéve az
Oltáriszentség. Kérjük, hogy azok a személyek és
közösségek, akik szívesen vállalnak félórányi imádságot
a nap folyamán, jelentkezzenek a sekrestyében, vagy a
plébánián. Ezen a napon lesz az egész napos
családakadémia az esperesi kerület hívei számára a Don Bosco iskolában. Jelentkezni a sekrestyében, vagy a
plébánián lehet. Részvételi díj 1500 Ft, amelyből
500Ft-ot a plébánia vállal. Mindenkit szeretettel
várunk, különösen a családos közösségek tagjait!
A hét jeles napjai:
kedden Assisi Szent Ferenc szerzetes,
szerdán templomunk felszentelésének 70. évfordulója,
pénteken a Rózsafüzér Királynője,
szombaton pedig Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya ünnepe
lesz.
TEMPLOMUNK
BÚCSÚÜNNEPÉN SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A KEDVES TESTVÉREKET ÉS
MINDEN VENDÉGÜNKET, ISTEN BŐSÉGES ÁLDÁSÁT KÉRVE ÉLETÜKRE.
Megjelent az
Egyházközségi Levél legújabb száma. A templom
bejáratától ingyenesen elvihető.
Jövő vasárnap
délután 4 órától csöndes szentségimádás lesz
templomunkban.
Október hónapban
szeretettel hívunk mindenkit közös rózsafüzér
imádságra, mely az esti szentmisék előtt 6 órakor
kezdődik. Minél többen vegyünk részt ezeken az
ájtatosságokon, melyeken bűneink bocsánatáért, a békéért
és családjainkért engesztelünk és imádkozunk! Az első
októberi ájtatosságot szombaton este ¾6-tól ünnepélyes
formában végezzük.
A Család éve keretében
október 15-én, szombati napon plébániánk egész
napos családakadémiát rendez az esperesi kerület
hívei számára a Don Bosco iskolában. Részletes program
olvasható a plakáton, ill. szórólap elvihető a könyves
asztalról. Jelentkezni a sekrestyében, vagy a plébánián
lehet. Részvételi díj 1 500 Ft, amelyből 500 Ft-ot a
plébánia vállal. Az összeg ebédet is magában foglal.
Mindenkit szeretettel várunk, különösen a családos
közösségek tagjait!
Az Ökumenikus Ifjúsági
Iroda kezdeményezésére ebben az évben is megrendezésre
kerül október14-16 között a "72 óra kompromisszum
nélkül" szociális és környezetvédelmi program. A
részletekről és a jelentkezés feltételeiről Hermann
János tart ismertetőt itt a templomban, szerdán az esti
szentmisét követően 7 órakor. Minden érdeklődő fiatalt
szeretettel várunk!
A hét jeles napjai:
ma szeptember hónap utolsó vasárnapján a Szentírás
vasárnapja van.
Hétfőn Szent Kozma és Damján vértanúk,
kedden Páli Szent Vince áldozópap,
csütörtökön Szent Mihály, Gábor és Ráfael
főangyalok,
pénteken Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító,
szombaton pedig Lisieux-i Teréz szűz és
egyháztanító ünnepe lesz.
Holnap este fél 8-kor
megkezdődik az ifjúsági hittan a plébánián a
középiskolán túli korosztály számára. Kedden este a
szentmise után 7 órától katekumen kurzus.
Jövő vasárnap
lesz templomunk jubileumi búcsúünnepe, melyen a
templom felszentelésének 70. évfordulójára is
emlékezünk. Délelőtt 11 órakor ünnepi szentmisét
mutat be Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr.
10 órakor nem lesz szentmise.
Az Albertfalvi
Keresztény Társas Kör ebben az esztendőben Kiss Gábort
tüntette ki Albert herceg díjjal. Az emlékérmet és a
díszoklevelet a jövő vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődő
búcsúi ünnepi szentmisében adják át neki. Köszönjük a
plébániáért, az AKTK-ért és Albertfalváért végzett buzgó
és fáradhatatlan szolgálatát!
A héten lesznek a
Szent Mihály napi búcsú ünnepi eseményei. A
programok csütörtökön délután fél 5-től, vasárnap az
esti záró koncertig tartanak. Részletes program a
hirdetőtáblán és plébániánk honlapján olvasható. A
szombati gulyásfőző versenyre a nevezőlap leadásával, a
sekrestyében, vagy a plébánián jelentkezhetnek az
indulni kívánó csoportok.
A Család éve keretében
október 15-én, szombati napon plébániánk egész
napos családakadémiát rendez az esperesi kerület
hívei számára. A házasság és a családi közösség
szentségéről lesznek előadások. Részletes program
olvasható a plakáton, ill. szórólap elvihető a könyves
asztalról. Jelentkezni a sekrestyében, vagy a plébánián
lehet. Részvételi díj 1.500,- Ft, amelyből 500,- Ft-t a
plébánia vállal. Az összeg ebédet is magában foglal.
Mindenkit szeretettel várunk, különösen a családos
közösségek tagjait!
A hét jeles napjai:
kedden Kim Taegon Szent András áldozópap,
Csong Haszang Szent Pál és társai koreai vértanúk,
szerdán Szent Máté apostol és evangélista,
pénteken Pietrelcinai Szent Pió áldozópap,
szombaton pedig Szent Gellért püspök és vértanú
ünnepe lesz.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Pro Ecclesia Hungariae Díjat adományozott Dr. Verbényi István atyának, a Magyar Katolikus Egyházért végzett sokéves odaadó szolgálatáért, kiemelten a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet megalapításáért és vezetéséért. A kitüntetést Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a püspöki konferencia liturgikus bizottságának elnöke nyújtotta át az elmúlt héten, kedden. Imáinkkal és szeretetünkkel kapcsolódunk a köszöntőkhöz és Isten bőséges áldását kívánjuk István atya életére és további szolgálataira!
Szerdáneste 8 órától esperesi kerületünk plébániáinak közös
engesztelő keresztútjárása lesz a budafoki Kálvárián. Találkozás Budafokon a Péter-Pál kápolnánál 3/4 8 és 8 között. A résztvevők gyertyát hozzanak magukkal!
A Család éve keretében
október 15-én, szombati napon plébániánk egész napos
családakadémiát rendez az esperesi kerület hívei számára. A házasság és a családi közösség szentségéről lesznek előadások. Részletes program olvasható a plakáton, ill. szórólap elvihető a könyvesasztalról. Jelentkezni a sekrestyében, vagy a plébánián lehet. Részvételi díj 1.500,- Ft, amelyből 500,- Ft-t a plébánia vállal. Az összeg ebédet is magában foglal. Mindenkit szeretettel várunk, különösen a családos közösségek tagjait!
A hét jeles napjai:
kedden Aranyszájú Szent János püspök és egyháztanító,
szerdán a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe,
csütörtökön a Fájdalmas Szűzanya,
pénteken pedig Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk ünnepe lesz.
Ma délután 4 órától
csöndes szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától
közös ima. Aki teheti, ezekben a délutáni órákban
legalább néhány percre térjen be imádkozni az
oltáriszentség elé.
A mai naptól kezdve
ismét rendszeresen lesz vasárnap fél 12-kor szentmise és
megjelenik a Heti Levél.
A plébániai hittanórák
szeptember közepén kezdődnek. Jelentkezni a
sekrestyében, vagy a plébánián lehet.
Katekumenkurzus indul
azoknak a fiataloknak és felnőtteknek, akik még
nincsenek megkeresztelve, még nem voltak elsőáldozók
vagy bérmálkozók, vagy hosszú idő után szeretnék
újrakezdeni keresztény hitük gyakorlását. Jelentkezni a
plébánián lehet.
A héten csütörtökön este
8 órától mindenki számára nyitott karizmatikus
imaszolgálat lesz templomunkban.
Az elmúlt évek
hagyományát folytatva szeptember 14-én, szerdán este 8
órától esperesi kerületünk plébániáinak közös engesztelő
keresztútjárása lesz a budafoki Kálvárián.
A hét jeles napjai:
hétfőn Kalkuttai Boldog Teréz, szerdán Szent Márk,
István és Menyhért kassai vértanúk, csütörtökön pedig
Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) ünnepe lesz.
Hálásan köszönjük a
Csillagtábor szervezőinek a gyerekekért végzett munkáját.
Ugyancsak szeretettel mondunk köszönetet a Keresztény
Édesanyák Szent Mónika közössége országos találkozója
szervezőinek és segítőinek.
Isten fizesse meg mindnyájuk szolgálatát bőséges áldással.
Csütörtökön reggel 8-kor
lesz a tanévnyitó Veni Sancte a Don Bosco iskola diákjai
részére. Felhívjuk azoknak a szülőknek a figyelmét,
akiknek gyermekei nem egyházi iskolába járnak, hogy
jelentkezzenek hitoktatásra az osztályfőnöknél vagy a
hitoktatónál az iskolában.
Plébániai hitoktatást is
szervezünk gyerekeknek és fiataloknak. Ezek a plébániai
hittanórák szeptember közepén kezdődnek. Jelentkezni a
sekrestyében, vagy a plébánián lehet. A nem egyházi
iskolába járó fiatalok tanévkezdő szentmiséje szeptember
4-én, vasárnap este fél 7-kor lesz.
Katekumenkurzus indul
azoknak a fiataloknak és felnőtteknek, akik még
nincsenek megkeresztelve, még nem voltak elsőáldozók
vagy bérmálkozók, vagy hosszú idő után szeretnék
újrakezdeni keresztény hitük gyakorlását. Jelentkezni a
plébánián lehet.
A héten elsőpéntek lesz.
Felkeressük idős és beteg testvéreinket a szentségekkel.
A szentmisék előtt és alatt gyóntatunk. Este 8 órától
virrasztó Taize-i imádság lesz a templomban.
Szombaton az esti
szentmise előtt 3/4 6-kor elsőszombati rózsafüzér
imádságot végzünk a magyar családokért és az ifjúságért.
Minél többen kapcsolódjunk közös imádságunkba itt a
templomban, vagy otthon egy tized rózsafüzér közös
elimádkozásával.
A nyári hónapok
elmúltával, jövő vasárnaptól, ismét lesz déli fél 12-kor
szentmise.
Az elmúlt évek
hagyományát folytatva szeptember 14-én, szerdán este 8
órától esperesi kerületünk plébániáinak közös engesztelő
keresztútjárása lesz a budafoki Kálvárián.
A hét jeles napjai:
szerdán egyházmegyénk főtemploma, az esztergomi Bazilika
felszentelésének évfordulója, szombaton pedig Nagy Szent
Gergely pápa ünnepe lesz.
Holnap kezdődik és
péntekig tart a Csillagtábor gyerekek és fiatalok
részére. A programok a jelzett napokon reggel 8 órától
délután 5 óráig tartanak. Napi hideg élelemről mindenki
maga gondoskodik. A Csillagtábor bármely napjára minden
fiatalt szeretettel hívunk és várunk.
Szombaton reggel
9 órától délután 3 óráig, a Keresztény Édesanyák
Szent Mónika közössége országos találkozója lesz
templomunkban. Délelőtt 11 órakor dr. Paskai László
bíboros atya ünnepi szentmisét mutat be. A szervezők
segítők jelentkezését várják. Jelentkezni a templom
bejáratánál, a könyves asztalon elhelyezett íven lehet.
A hét jeles napjai:
hétfőn a Boldogságos Szűz Mária királynő,
kedden Limai Szent Róza szűz,
szerdán Szent Bertalan apostol,
csütörtökön Kalazanci Szent József áldozópap,
szombaton pedig Szent Mónika, az édesanyák
védőszentje ünnepe lesz.
Holnap, Szűz Mária
mennybevétele (Nagyboldogasszony) parancsolt ünnepe
lesz, a szentmisén való részvétel kötelező.
Templomunkban reggel 7 és este fél 7-kor lesznek
szentmisék. Az esti szentmise előtt, 6 órától ünnepélyes
Szűz Mária litániát végzünk.
Szombaton, augusztus
20-án Szent István király, Magyarország fővédőszentje
ünnepe lesz. Templomunkban reggel 7 és fél 9-kor lesznek
szentmisék. Esti szentmise nem lesz. Délután 5 órakor a
budapesti Szent István bazilika előtti téren dr. Erdő
Péter bíboros úr ünnepi szentmisét mutat be és vezeti a
Szent Jobb körmenetet.
Augusztus 22-26-ig lesz
a Csillagtábor gyerekek és fiatalok részére. A programok
a jelzett napokon reggel 8 órától délután 5 óráig
tartanak. A Csillagtábor bármely napjára mindenkit
szeretettel várunk.
Augusztus 27-én,
szombaton reggel 9 órától délután 3 óráig, a Keresztény
Édesanyák Szent Mónika közössége országos találkozója
lesz templomunkban. Délelőtt 11 órakor dr. Paskai László
bíboros atya ünnepi szentmisét mutat be.
A hét jeles napja:
pénteken Szent Bernát apát és egyháztanító ünnepe lesz.
Ma délután 4 órától
csöndes szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától
közös ima. Aki teheti, ezekben a délutáni órákban
legalább néhány percre térjen be imádkozni az
oltáriszentség elé.
Augusztus 22-26-ig
lesz a Csillagtábor gyerekek és fiatalok részére.
Mindenkit szeretettel hívunk.
A hét jeles napjai:
hétfőn Szent Domonkos áldozópap,
kedden a Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith
Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje,
szerdán Szent Lőrinc diakónus, vértanú,
csütörtökön Szent Klára szűz,
szombaton pedig pénteken Boldog XI. Ince pápa
ünnepe lesz.
Elsőcsütörtökön
az esti szentmisében papi hivatásokért imádkozunk és két
szín alatti áldoztatás lesz.
A héten elsőpéntek
lesz. Felkeressük idős és beteg testvéreinket a
szentségekkel.
Szombaton az esti
szentmise előtt 3/4 6-kor elsőszombati rózsafüzér
imádságot végzünk a magyar családokért és az ifjúságért.
Minél többen kapcsolódjunk közös imádságunkba itt a
templomban, vagy otthon egy tized rózsafüzér közös
elimádkozásával.
Jövő vasárnap délután
4 órától csöndes szentségimádás lesz templomunkban.
Augusztus 23-27-ig
lesz a Csillagtábor gyerekek és fiatalok részére.
A Nyugdíjas Klub
zarándoklata szeptember 3-án lesz Pálosszentkútra és
Kecskemétre. Részvételi díj 3.000,- Ft. Jelentkezni
augusztus 15-ig lehet.
A hét jeles napjai:
hétfőn Ligouri Szent Alfonz püspök és
egyháztanító,
csütörtökön Vianney Szent János áldozópap,
pénteken Szűz Mária római főtemplomának felszentelése
(Havas Boldogasszony),
szombaton pedig Urunk Színeváltozása ünnepe lesz.
A héten szerdán délután 5
órakor lesz templomunkban a Kántorképzőt ünnepélyesen lezáró
Te Deum. A szentmisét dr. Takács Nándor püspök atya mondja.
Ezt követően pedig rövid záró koncert is lesz. Mindenkit
szeretettel hívunk!
Jövő vasárnap a Magyar
Katolikus Rádió és a Magyar Rádió Kossuth adója is
templomunkból közvetíti a délelőtt 10 órai szentmisét.
A hét jeles napjai: hétfőn
Szent Jakab apostol, kedden Szent Joakim és Szent Anna a
Boldogságos Szűz Mária szülei, pénteken pedig Szent Márta
ünnepe lesz.
Jövő vasárnap a Magyar Katolikus Rádió,
július 31-én, vasárnap pedig a Magyar Katolikus Rádió és
a Magyar Rádió Kossuth adója is templomunkból közvetíti a délelőtt 10 órai szentmisét.
A hét jeles
napjai:
hétfőn Szent Hedvig királynő, pénteken Szent Mária Magdolna, szombaton pedig
Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje
ünnepe lesz.
Hálásan köszönjük a kedves
Testvérek adományait amelyet az elmúlt vasárnapi
Péter-fillér gyűjtésen adtak. Isten fizessen meg minden
adakozónak!
István atya
aranymiséjéről készült fényképek a templom
oldalbejáratánál megtekinthetők és a sekrestyében
megrendelhetők.
A hét jeles napjai:
hétfőn Szent Benedek apát, Európa vésőszentje,
csütörtökön Lelliszi Szent Kamill áldozópap,
pénteken Szent Bonaventúra püspök és
egyháztanító,
szombaton pedig Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepe
lesz.
Ma, július hónap első vasárnapján délután 4 órától csöndes szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától pedig közös ima. Aki teheti, ezekben a délutáni órákban legalább néhány percre térjen be imádkozni az oltáriszentség elé.
A héten elsőcsütörtök lesz. Az esti szentmisében papi hivatásokért imádkozunk.
A hét jeles napjai:
hétfőn Portugáliai Szent Erzsébet,
szerdán pedig Goretti Szent Mária szűz és vértanú ünnepe lesz.
Hálásan köszönjük mindazok
segítségét, akik a szombati templomtakarításban és az úrnapi
oltárok elkészítésében közreműködtek.
Megjelent az
Egyházközségi Levél legújabb száma. A templom
bejáratától ingyenesen elvihető. Akik szívesen hozzájárulnak
a kiadás költségeihez, azok adományaikat a bejáratnál
található perselybe helyezhetik el.
Kedden délelőtt 9
órakor lesz a Kántorképző Veni Sancte-ja. A továbbiakban
pedig kedd, csütörtök és szombati napokon, reggel 9 órakor a
kántorképzősök közösségi szentmiséi lesznek.
Pénteken Jézus Szíve ünnepe
lesz. Ez a nap a papságért felajánlott imanap. Az esti
szentmise előtt fél 6-tól szentségimádási órát tartunk, és
ünnepélyes formában imádkozzuk a Jézus Szíve litániát.
Szombaton délelőtt
fél 11-kor mutatja be aranymiséjét Dr. Verbényi István
atya, amelyre mindenkit nagy szeretettel hívunk! Ezért
szombaton reggel 7 órakor nem lesz szentmise.
A nyári hónapokban ma van
utoljára fél 12-kor szentmise templomunkban. A
legközelebbi fél 12-es szentmisét szeptember első
vasárnapján tartjuk.
Jövő vasárnap,
Péter-fillérek néven, a főapostolok ünnepéhez kapcsolódó
országos gyűjtés lesz az Apostoli Szentszék javára.
Kérjük segítő támogatásukat!
A hét jeles napjai:
hétfőn Szent László király,
kedden Szent Iréneusz püspök és vértanú,
szerdán Szent Péter és Szent Pál apostolok,
szombaton pedig Szűz Mária látogatása Erzsébetnél
(Sarlós Boldogasszony) ünnepe lesz.
Szombaton
reggel 9 órától a templom takarítása lesz. Minden
segíteni szándékozót szeretettel hívunk!
Jövő vasárnap
lesz Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. Az úrnapi
körmenetet, a délelőtt 1/2 9 órai szentmise után
végezzük. Ezen a napon 10 órai szentmise nem lesz
templomunkban. Szeretettel kérjük, legyenek segítségünkre a
jövő vasárnap az úrnapi oltárok elkészítésében! A
körmenethez virágszirmokat gyűjtünk a hét második
felében a sekrestyében.
Dr. Verbényi István atya
június 21-én ünnepli pappá szentelésének 50. évfordulóját.
Itt a mi templomunkban július 2-án, szombaton délelőtt
1/2 11-kor tartja ünnepi aranymiséjét, amelyre már most
mindenkit nagy szeretettel hívunk!
A hét jeles napjai
kedden Gonzága Szent Alajos szerzetes,
pénteken pedig Keresztelő Szent János születése
ünnepe lesz.
Holnap, hétfőn hétköznapi rend szerint lesznek a szentmisék. Ezen a napon az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Karizmák ünnepe címmel egész napos programot szervez Máriaremetén, a kegytemplom kertjében. Délután 3-kor ünnepi szentmisét mutat be dr. Erdő Péter bíboros úr.
Plébániánk kispapját, Fejes Csabát, június 18-án, szombaton, az esztergomi bazilikában, a délelőtt fél 11 órakor kezdődő szentmisében
szenteli diakónussá Dr. Erdő Péter bíboros úr. Imádkozzunk szentelésére készülő testvérünkért, hogy a Szentlélek világosságával meghozott, elkötelezett döntésében és önátadásában mindig hűségesen kitartson!
A hét jeles napjai:
hétfőn Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító,
szerdán pedig Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő ünnepe lesz.
Ma délután 4 órától
csöndes szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától
pedig közös imádság. Aki teheti ezekben a délutáni
órákban néhány percre térjen be imádkozni az Oltáriszentség
előtt!
Csütörtökön
este 8 órától mindenki számára nyitott karizmatikus
imaszolgálat lesz az alsó hittanteremben. Szombaton
pedig este 8 órától pünkösdváró karizmatikus imaóra
lesz templomunkban, melyre mindenkit nagy szeretettel
hívnak, különösen azokat, akik ezekben az években
részesültek felnőttként a keresztény életbe beavató
szentségekben!
Nagy örömmel hirdetjük, hogy
plébániánk kispapját, Fejes Csabát, június 18-án,
szombaton, az esztergomi bazilikában, a délelőtt fél 11
órakor kezdődő szentmisében szenteli diakónussá Dr.
Erdő Péter bíboros úr. Imádkozzunk szentelésére
készülőtestvérünkért, hogy a Szentlélek világosságával
meghozott, elkötelezett döntésében és önátadásában mindig
hűségesen kitartson!
A hét jeles napjai:
hétfőn Szent Norbert püspök,
szerdán Prágai Szent Ágnes szűz,
csütörtökön Szent Efrém diakónus és egyháztanító,
szombaton pedig Szent Barnabás apostol ünnepe lesz.
Elsőcsütörtökön papi
hivatásokért imádkozunk az esti szentmisében.
Elsőpénteken
felkeressük idős és beteg testvéreinket a szentségekkel.
Este 8 órától Taize-i imaórát tartunk a templomban.
Szombaton egész napos
juniális lesz a templomkertben a családos
közösségeknek és minden érdeklődőnek. Közös bográcsozás,
szellemi és sportos játékok, beszélgetés, vidámság, déli
harangszóra imádság. A programok 9-kor kezdődnek, és este az
elsőszombati rózsafüzér imádsággal zárulnak. Mindenkit
szeretettel várunk!
Jövő vasárnap délután
4 órától csöndes szentségimádás lesz templomunkban.
A feltámadás hitében
hirdetjük, hogy Fuller Irén Mária Ancilla nővér, a
szervita nővérek magyarországi elöljárója, életének 79.
évében elhunyt. Temetése az új köztemetőben június
3-án, pénteken délután 1 órakor lesz. Szentmisét ugyanezen a
napon reggel 7 órakor mondunk érte templomunkban.
A hét jeles napjai:
szerdán Szent Jusztinusz vértanú,
pénteken pedig Lwanga Szent Károly és társai, ugandai
vértanúk ünnepe lesz.
Csütörtökön
este a szentmise után családok közös imája,
beszélgetés és agapé az alsó hittanteremben.
Az AKTK május 28-án,
szombaton egész napos kirándulást szervez
Kalocsára. Találkozás a népligeti Volán pályaudvaron
6:45-kor, indulás a 7 órai autóbusszal. Hazaérkezés este
19:20-kor.
Június 4-én, szombaton
egész napos juniális lesz a templomkertben a családos
közösségeknek és minden érdeklődőnek. Közös bográcsozás,
szellemi és sportos játékok, beszélgetés, vidámság, déli
harangszóra imádság. A programok 9-kor kezdődnek, és este a
rózsafüzér imádsággal zárulnak. Mindenkit szeretettel
várunk!
A hét jeles napjai:
hétfőn Boldog Apor Vilmos vértanú püspök,
kedden Szűz Mária keresztények segítsége,
csütörtökön pedig Néri Szent Fülöp áldozópap ünnepe
lesz.
Ma, húsvét 4. vasárnapja,
Jó Pásztor vasárnapja van. Ez a nap imanap papi
hivatásokért. Családjainkban is legyen közös imádságunk
szándéka a papi hivatásokért végzett ima.
Szombaton, május
21-én, a szalézi munkatársak szervezésében Vidámság Napja
lesz a családok, a gyerekek és a felnőttek részére a Don
Bosco iskolában. Minden családot és érdeklődőt szeretettel
hívunk!
A hét jeles napjai:
hétfőn Nepomuki Szent János áldozópap és vértanú,
pénteken Sienai Szent Bernardin áldozópap,
szombaton pedig Magellán Szent Kristóf és társai
mexikói vértanúk ünnepe lesz.
Ma, a délelőtt 10 órai
szentmise keretében lesz templomunkban az elsőáldozás.
26 leány és 23 fiú veszi magához először Jézus testét és
vérét, az Oltáriszentséget. Imádkozzunk az elsőáldozó
gyermekekért, hogy egész életükben hűségesen kitarthassanak
Jézus szeretetében.
Az AKTK szervezésében,
Jókai Anna írónő tart előadást: "Üzenet a mának"
címmel, május 12-én, csütörtökön délután 6 órakor a
Don Bosco iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Csütörtökön este 8
órától mindenki számára nyitott karizmatikus imaszolgálat
lesz az alsó hittanteremben.
A hét jeles napjai:
szerdán Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú,
pénteken pedig a Fatimai Boldogságos Szűz Mária
ünnepe lesz.
Szeretettel köszöntjük az
édesanyákat és imádkozunk értük,
hogy anyai hivatásukban mindig megtalálják igazi örömüket.
Ma van II. János Pál pápa
boldoggá avatása a vatikáni Szent Péter téren. A magyar
televízió és a Duna TV is élő adásban közvetíti az eseményt
1/2 10-től.
Ma délután 4 órától csöndes
szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától pedig közös
imádság és az első májusi ájtatosság. Aki teheti ezekben a
délutáni órákban néhány percre térjen be imádkozni az
oltáriszentség előtt.
Holnap, hétfőn délután 5
órától a Don Bosco Katolikus Iskola diákjainak anyák napi
Mária-köszöntése lesz a templomban. Az édesanyákat és minden
érdeklődőt szeretettel hívunk. A találkozás a májusi
litániával fejeződik be. Május hónapban minden este a
szentmise előtt negyed 7-kor végezzük a májusi litániát.
Elsőpénteken felkeressük
idős és beteg testvéreinket a szentségekkel. Este 8 órától
Taize-i imaórát tartunk a templomban.
Szombaton délután 3/4 6-tól
elsőszombati rózsafüzért végzünk a magyar családokért és az
ifjúságért.
Jövő vasárnap, a délelőtt 10
órai szentmise keretében lesz templomunkban az elsőáldozás.
Jövő vasárnap mutatja be
gyémántmiséjét Szenderffy Ferenc atya a kelenvölgyi
plébániatemplomban. Mindenkit szeretettel hívnak az ünnepre!
Az Egyházközségi Levél
húsvéti száma a templom bejáratától ingyenesen elvihető.
A hét jeles napjai:
hétfőn Szent Adalbert vértanú püspök, egyházmegyénk
védőszentje,
kedden Fülöp és Szent Jakab apostolok,
szerdán Szent Flórián vértanú,
szombaton pedig Boldog Gizella királyné ünnepe lesz.
A feltámadt Krisztus áldásában gazdag,
békés, szent húsvéti ünnepeket kívánunk
plébániai közösségünk minden tagjának,
és a templomunkba látogató minden kedves vendégünknek.
Hálásan köszönjük mindazok fáradozását és áldozatát, akik munkájukkal, anyagi áldozataikkal, vagy szolgálataikkal hozzájárultak templomunkban a húsvét ünnepének méltó megünnepléséhez.
Minden jótevőnknek Isten fizessen meg bőséges áldásával!
Megjelent az Egyházközségi Levél húsvéti száma. A templom bejáratától ingyenesen elvihető. Akik szívesen hozzájárulnak a kiadás költségeihez, azok adományaikat a szentsírnál található perselybe helyezhetik el.
Holnap, húsvéthétfőn reggel 7 és fél 9, valamint este fél 7-kor lesznek szentmisék. Este 7 órától
locsoló bált szervez a Budafok-Felsővárosi Plébánia,
melyre az esperesi kerület többi plébániáit is szeretettel
meghívja. A belépő felnőtteknek 500 Ft, gyerekeknek 200 Ft.
Csütörtökön este a
szentmise után családok közös imája, beszélgetés és
agapé az alsó hittanteremben.
Jövő vasárnap délután 4 órától csöndes
szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától pedig közös imádság.
Hálásan köszönjük a kedves
Testvérek adományait, melyet az elmúlt vasárnap a Szentföldön
élő keresztények megsegítésére adtak.
Isten fizessen meg minden jótevőnek!
Kedden az esti
szentmisét követően Liszt Ferenc Via Crucis műve
hangzik el templomunk kórusa előadásában. Szeretettel hívunk
mindenkit erre az imádságos, elmélkedő, nagyheti egyházzenei
áhítatra.
Csütörtökön, pénteken és
szombaton reggel 7 órakor ünnepélyes zsolozsmát
imádkozunk a templomban.
Nagycsütörtökön
délelőtt 10-kor a Szent István bazilikában
krizmaszentelési szentmise lesz. Este 7 órakor lesz itt
a templomban az utolsó vacsora emlékmiséje, majd azt
követően kb. éjfélig virrasztás, fél 10-től közös
imaóra.
Nagypénteken délután
3 órakor keresztúti ájtatosságot végzünk, majd este 7
órakor kezdődik az Urunk szenvedésére emlékező ünnepi
liturgia. Ez a nap szigorú böjti nap!
Nagyszombaton a templom
egész nap nyitva áll a szentsírt látogatók számára.
Pénteken és szombaton, a
délelőtti órákban gyóntatunk a templomban, az ünnepi
liturgiák alatt azonban nem lesz gyóntatás.
A húsvéti vigília
liturgiát szombaton este fél 8-kor kezdjük.
Húsvétvasárnap a
reggel 7 órai szentmise végén húsvéti ételszentelést
végzünk.
Hálásan köszönjük és a mai
napon még gyűjtjük a szentsír és a húsvéti oltár díszítésére
szánt adományokat.
Plébániai közösségünk nagyböjti lelkigyakorlatát a héten
csütörtökön, pénteken és szombaton az este fél 7 órai szentmise keretében tartjuk. Az elmélkedéseket
dr. Egri László, a Budapesti Egyetemi Lelkészség állandó diakónusa, sebész főorvos mondja a család sajátos küldetéséről. Mindenkit szeretettel hívunk. Minél többen vegyünk részt a lelkigyakorlaton és használjuk fel a húsvéti szentgyónás lehetőségét.
Szombaton lesz a templomkert tavaszi nagytakarítása. Szeretettel hívunk minden segíteni szándékozót reggel 9 órától.
Jövő vasárnap virágvasárnap, a nagyhét kezdete lesz. A 10 órai szentmise kezdetén a templom előtti téren elvégezzük a
barkaszentelést.
Április 25-én, húsvéthétfőn este 7 órától
locsoló bált szervez a Budafok-Felsővárosi Plébánia, melyre a kerület többi plébániáit is szeretettel meghívja. A belépő felnőtteknek 500 Ft, gyerekeknek 200 FT. Információk a plakáton olvashatók.
A szentsír és a húsvéti oltár díszítésére szánt
adományokat a sekrestyében gyűjtjük. Bizalommal kérjük segítségüket.
Hálásan köszönjük a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia által meghirdetett tartós
élelmiszergyűjtésre szánt adományokat. További felajánlásokat a Szűz Mária oltárnál helyezhetik el a
szentmisék alkalmával ma estig.
Április 6-án, szerdán, az AKTK
éves közgyűlése után délután 1/2 7-től,
Attila atya tart előadást: "A
család, az Egyház misztériumában" címmel, II. János Pál pápa
Familiaris Consortio kezdetű, a keresztény család hivatásáról szóló apostoli
buzdításáról, a Don Bosco
iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Plébániai közösségünk
nagyböjti lelkigyakorlatát április 14-15-16-án az este 1/2 7 órai szentmise
keretében tartjuk. Az elmélkedéseket
dr. Egri László, a Budapesti Egyetemi Lelkészség állandó diakónusa, sebész
főorvos mondja a család
sajátos küldetéséről. Már most mindenkit szeretettel hívunk. Minél többen
vegyünk részt a lelkigyakorlaton és használjuk fel a húsvéti szentgyónás lehetőségét.
Jövő vasárnap a Szentföldön
élő keresztények megsegítését szolgáló országos gyűjtés lesz.
Április 16-án, szombaton tervezzük a
templomkert tavaszi nagytakarítását. Szeretettel
hívunk minden segíteni szándékozót reggel 9 órától.
A szentsír és a
húsvéti oltár díszítésére szánt adományokat
a sekrestyében gyűjtjük. Bizalommal kérjük segítségüket.
A mai
naptól, jövő vasárnapig gyűjtjük, a Püspöki Konferencia
felhívására
szánt tartós élelmiszer adományokat,
itt a Szűz Mária oltárnál.
Csütörtökön délután 5 órától
kb. este 8 óráig lesz a
főegyházmegye családi ünnepe a Szent
István Bazilika
előtti téren. Szeretettel hívják a családokat!
Elsőpénteken felkeressük
idős és beteg testvéreinket a szentségekkel. Este 8 órától
Taize-i imaóráttartunk a templomban.
Szombaton az esti szentmise
előtt háromnegyed 6-kor elsőszombati rózsafüzér imádságot
végzünk a magyar családokért és az ifjúságért.
Az AKTK következő
kirándulása szombaton lesz Szegedre. Találkozás
a Nyugati pályaudvaron reggel fél 9-kor.
Jövő vasárnap, április
hónap első vasárnapján délután 4 órától szentségimádás lesz
templomukban.
A szentsír és a
húsvéti oltár díszítésére szánt adományokat
a sekrestyében gyűjtjük. Bizalommal kérjük segítségüket!
Pénteken, Jézus
születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
lesz. Ezen a napon délután 3/4 6-kor a keresztút
elmélkedéseit a családos közösségek tagjai imádkozzák.
Március 31-én, csütörtökön
szeretettel hívja a főegyházmegye a családokat a Szent
István Bazilika előtti térre délután 5 órára. 1/2 6-kor
élőképet formálnak televíziós felvétel és fotózás számára.
Színes esőkabátok kiosztása lesz a helyszínen. Az összkép:
Európa alapszín, fehér kereszt, az EU 12 csillaga, piros
szív és egy molinón a család szó különféle nyelveken. Ez
után a Bazilikában 1/2 7-től ünnepi műsorra kerül sor. 1/4
8-tól igeliturgia keretében dr. Erdő Péter bíboros, prímás,
érsek szól az egybegyűltekhez, és ünnepélyes áldásban
részesíti a családokat. Várható befejezés: este 8 órakor. Az
eseményt a másnapi EU családminiszterek budapesti
összejöveteléhez időzítették.
Akik hamvazószerdán nem
részesültek a hamvazásban, azok most, a szentmise
végén részesülhetnek benne.
Kedden,
nemzeti ünnepünkön az esti szentmisét hazánk lelki
megújulásáért ajánljuk fel.
Csütörtökön
lesz templomunk tavaszi szentségimádási napja. A
reggeli szentmise végétől az esti szentmiséig lesz kitéve az
Oltáriszentség. Kérjük, hogy azok, akik szívesen vállalnak
félórányi imádságot a nap folyamán, jelentkezzenek a
sekrestyében, vagy a plébánián.
Nagyböjti lelki
programjaink:
minden hétköznap reggel 6.40-kor közösen imádkozzuk a
reggeli dicséretet.
Minden pénteken délután 3/4 6-kor keresztúti ájtatosságot
végzünk itt a templomban. Ezen a héten a keresztút
elmélkedéseit a Don Bosco Iskola növendékei imádkozzák.
A hét jeles napja:
szombaton Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
főünnepe lesz.
Hálásan köszönjük a kedves Testvérek adományait, melyet az elmúlt
vasárnap a katolikus iskolák megsegítésére adtak.
Isten fizessen meg minden jótevőnek.
Az AKTK szervezésében, dr. Dormán György c. egyetemi docens tart
előadást: "Molekulák özönében. 2011 a kémia nemzetközi éve" címmel,
március 8-án, kedden délután 6 órakor a Don Bosco iskolában. Minden
érdeklődőt szeretettel várnak!
A héten hamvazószerda lesz. Ez a nap a nagyböjt kezdete. Szigorú
böjti nap. Ezen a napon tartózkodnunk kell a húsétel fogyasztásától,
valamint a 18 és 60 év közöttiek csak háromszor étkezhetnek és ebből
egyszer bőségesen. Hamvazószerdán a szentmisékben végezzük ünnepélyes
formában a hamvazás szertartását. Jövő vasárnap pedig a szentmisék végén
hamvazunk.
Nagyböjt idején minden pénteken a húsételtől való tartózkodás
kötelező böjti fegyelme van érvényben. Ez a böjti rendelkezés 14 éves
kortól kötelez.
A nagyböjti szent időben minden hétköznap reggel 6:40-kor közösen
imádkozzuk a reggeli dicséretet. Minden pénteken délután 3/4 6-kor közös
keresztúti ájtatosságot végzünk itt a templomban. Szeretettel hívunk
mindenkit ezekre a lelki programokra!
Csütörtökön este 8 órától mindenki számára nyitott karizmatikus
imaóra lesz az alsó hittanteremben.
A Nyugdíjas Klub szervezésében
február 22-én, kedden délután fél 3-kor filmvetítés
lesz az Albertfalvi Közösségi Házban (Gyékényes u. 45-47) Szent
Tamás apostol életéről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Csütörtökön
este a szentmise után családok közös imája, beszélgetés és
agapé az alsó hittanteremben. Szeretettel hívjuk a családokat és
a családokért imádkozókat különösen is most a család évében!
A hét jeles napjai:
hétfőn Damjáni Szent Péter püspök és egyháztanító,
kedden Szent Péter apostol székfoglalása,
szerdán Szent Polikárp püspök és vértanú,
csütörtökön pedig Szent Mátyás apostol ünnepe lesz.
Ma az esti szentmisében ünnepeljük a
betegek kenete közösségi fölvételét. Délután 1/2 6-tól
lehetőség lesz szentgyónásra azoknak, akik még nem végeztek
gyónást a szentség vétele előtt.
Az AKTK szervezésében, Kesselyák
Péter ny. főtanácsos zenei bemutató előadást tart: "A
modern Kína és nemzetiségeinek zenéje magyar füllel" címmel,
február 15-én, kedden délután 6 órakor a Don Bosco iskolában.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A hét jeles napjai:
hétfőn Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök
Európa társvédőszentjei,
csütörtökön pedig a Szervita rend hét szent alapítójának ünnepe
lesz.
Ma délután 4 órától csöndes
szentségimádás lesz templomunkban, 6 órától pedig közös ima. Aki
teheti, ezekben a délutáni órákban néhány percre térjen be imádkozni
az oltáriszentség előtt!
A héten, csütörtökön este 8
órától mindenki számára nyitott karizmatikus imaóra lesz az
alsó hittanteremben.
Jövő vasárnap
az este fél 7 órai szentmisében részesülhetnek a betegek
kenetében azok, akik idős koruk, vagy komoly betegségük miatt
kérik ezt a szentséget. Jelentkezni a sekrestyében, vagy a plébánián
lehet. A lelki előkészület február 12-án, szombaton délelőtt 10
órakor lesz elmélkedéssel és gyónási lehetőséggel. Fontos, hogy a
kenetben részesülők, a szentség vétele előtt szentgyónást
végezzenek!
A hét jeles napjai: csütörtökön
Szent Skolasztika szűz,
pénteken pedig Szűz Mária Lourdes-i megjelenésének emléknapja
lesz.
Szerdán, február 2-án
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Az esti 1/2 7 órai szentmisében végezzük az ünnepélyes
gyertyaszentelést és a gyertyás körmenetet.
CsütörtökönSzent Balázs vértanú püspök ünnepénés jövő vasárnap is minden szentmise végén Balázs áldást adunk.
A héten elsőcsütörtök lesz. Az esti szentmisében papi hivatásokért imádkozunk.
Elsőpénteken felkeressük idős és beteg testvéreinket a szentségekkel. Este
8 órától Taize-i imaórát tartunk a templomban.
Szombaton az esti szentmise előtt
3/4 6-kor elsőszombati rózsafüzér imádságot végzünk a magyar családokért és az ifjúságért.
Jövő vasárnap, február hónap első vasárnapján délután 4 órától
szentségimádás lesz templomunkban.
Február 13-án vasárnap, az este ½7 órai szentmisében
részesülhetnek a betegek kenetében azok, akik idős koruk, vagy komoly betegségük miatt kérik ezt a szentséget. Jelentkezni a sekrestyében, vagy a plébánián február 12-ig lehet. A lelki előkészület február 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz elmélkedéssel és gyónási lehetőséggel. Fontos, hogy a kenetben részesülők, a szentség vétele előtt szentgyónást végezzenek!
A hét jeles napjai:
hétfőn Bosco Szent János áldozópap,
szombaton pedig Szent Ágota szűz és vértanú ünnepe lesz.
Pénteken délelőtt 9 órakor
dr. Erdő Péter bíboros úr szentmisét mutat be templomunkban
a Don Bosco Iskola diákjainak, majd megáldja az iskola új
épületrészét.
A Don Bosco Katolikus
Általános Iskola leendő első osztályosainak előzetes
jelentkezésére minden kedden délután 2 és 4 óra között az
igazgatói irodában van lehetőség.
Az AKTK szervezésében, dr.
Mészáros József egyetemi tanár tart előadást: "A
nyugdíj-rendszer változásai a közeljövőben" címmel, január
26-án, szerdán délután 6 órakor a Don Bosco iskolában.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Nyugdíjas Klub
szervezésében január 25-én, kedden délután fél 3-kor
filmvetítés lesz az Albertfalvi Közösségi Házban Páduai
Szent Antal életéről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Csütörtökön este a
szentmisét követően családok közös imádsága. és agapé
lesz. Szeretettel hívunk minden családot és a családokért
imádkozókat!
A hét jeles napjai:
hétfőn Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító,
kedden Szent Pál apostol megtérése, szerdán Szent
Timóteus és Szent Titusz püspökök,
pénteken pedig Aquinói Szent Tamás áldozópap és
egyháztanító ünnepe lesz.
A mai napon
kezdődik és január 23-ig tart a 44. imahét a keresztények
egységéért.
Helyi programjaink: szerdán
délelőtt 11-kor a Don Bosco Katolikus Iskola diákjai
részére itt a templomban,valamint szerdán
este 7-kor plébániánk hívei részére itt a templomban
lesz ökumenikus imádság. Csütörtökön este 6 órakor Budafokon, az evangéliKus templomban
lesz ökumenikus istentisztelet. A szerda esti imádságon Solymár Gábor,
budafoki evangélikus lelkész
végzi az igehirdetést. Minél
többenvegyünk
részt ezeken a közös imádságokon!
A hét jeles
napjai:
hétfőn Szent Antal
apát, kedden Árpád-házi Szent Margit, pénteken Szent Ágnes szűz és vértanú,
szombaton pedig
Boldog Batthyány-Strattmann László orvos ünnepe lesz.
Ma délután 4 órakor dr. Paskai László
bíboros atya
szentmisét mutat be templomunkban a szellemi sérültek és
hozzátartozóik részére. Imádkozzunk szellemi sérült
testvéreinkért és mindazokért, akik áldozatos szolgálatukkal
gondjukat viselik!
A héten, csütörtökön este 8 órától mindenki
számára nyitott
karizmatikus imaóra lesz az alsó hittanteremben.
A hét jeles napjai:
csütörtökön Szent Hiláriusz püspök és
egyháztanító,
szombaton pedig Remete Szent Pál ünnepe lesz.
Isten áldásában gazdag, békés,
lelkiekben és szellemiekben is gyarapodó, boldog új esztendőt
kívánunk plébániai közösségünk minden tagjának, és a
templomunkba látogató minden kedves vendégünknek.
Január 1. az új esztendő első napja, Szűz Mária
Istenanyaságának főünnepe. Parancsolt ünnep. A szentmisén való
részvétel kötelező. Templomunkban vasárnapi rend szerint lesznek
a szentmisék. Ez a nap a Béke Világnapja is. Imádkozzunk a
valódi és tartós béke megvalósulásáért!
Ma délután 4 órától csöndes
szentségimádás lesz templomunkban, 3/4 6-tól pedig
elsőszombati rózsafűzért imádkozunk. Imádságunkkal Isten
áldását kérjük családjainkra és plébániai közösségünk
életére az új esztendő kezdetén.