A "legifjabb családos közösség
Hála Istennek Értetek!
 Élménymorzsák a legifjabb családos közösség életéből.

  Nagy örömmel emlékszem vissza közösségünk legutóbbi összejövetelére. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy csak a jövőbeni, nyári program-felvetések megbeszélése majd' egy órát vett igénybe. Szó sincs évzárásról, mintha csak most kezdődne el igazán a pezsgés. Jóleső érzéssel töltött el, hogy többekben felmerült a hosszabb együttlét igénye, aminek felvetését konkrét megvalósítási ötletek követték. Szeretnénk jobban megismerni egymást, tudnánk miről beszélgetni, jó volna élvezni egymás társaságát.
  A tematikában havi rendszeresség mellett közel egy év alatt jutottunk el a párkapcsolati témák tárgyalásáig, együtt gondolkodunk, tapasztalatokat, élményeket osztunk meg egymással, és jóízűeket nevetünk. A közös bevezető ima - amellyel tradicionálisan Attila atya készül - alapozza meg estéinket, mely elkísér bennünket a hétköznapokban is. Tenni akarásunk, lelkesedésünk megnyilvánul a templomtakarításból vállalt részesedésben, továbbá az idén nekigyürkőzünk az Úrnapi kör-menet előkészületei során egy oltár feldíszítésének. Hónapról hónapra más-más házaspár látja vendégül az egész társaságot, és mindenütt meg-tapasztalhatjuk a vendégszeretetet, nyitottságot, összetartozást. A közös érdeklődés, hasonló temperamentum és lelki attitűd a "hivatalos" összejöveteleinken kívül számos külön szálon fűz össze minket.
  Mindannyiunk nevében köszönöm Attila atya kitartó szervezését, készületét, bábáskodását közösségünk születése körül, és mindenek előtt hálát adok az Úrnak, hogy egymásra és egymásban Őrá találhattunk!

2006. május

Majerszkyné Ridinger Judit
Megjelent az Egyházközségi Levél 2006. úrnapi számában

 
 
fel    vissza
Utószó
  Mindig is voltak, vannak barátaim.
Velük a kapcsolat évek alatt mélyült el, vált szorosabbá, míg végül azt mondhattuk, valóban barátok vagyunk, nincs olyan téma, amiről ne tudnánk beszélni. Számomra ezek a kapcsolatok fontosak, sokra értékelem azokat az embereket, akikkel kölcsönösen számíthatunk egymásra bármilyen élethelyzetben, megoszthatunk egymással bármit.
  Amikor először hallottam a legifjabb családos közösség megalapításának ötletét, kételyeim támadtak. Vajon el tudunk-e valaha jutni odáig, hogy úgy érezzem, megoszthatok gondolkodás nélkül bármit a többiekkel? Egyáltalán tovább tudunk-e annál lépni, mint egy-két előre leírt ima közös felolvasása, vagy egy ügyesen moderált beszélgetés, körkérdésekkel? És különben is, milyen emberek a többiek? Hiszen nem mi választunk tagokat magunk közé, hanem „felülről” irányítva alakul ki a közösség.
Aztán találkoztunk.
Ismerkedtünk.
Grilleztünk, koccintottunk.
Tovább ismerkedtünk.
És megint találkoztunk.
Jé, már nem csak a havi összejöveteleken találkozunk...
  Észre sem vettem, és már rég elillantak a kétségek. Szép sorjában kerültek be a többiek a mobilom telefonkönyvébe, mindig volt valami apropó amiért hívhattunk valakit, és jó volt egy számsor helyett nevet látni, ha ő hívott. Mert egyre szaporodnak a hívások már nemcsak a havi összejövetelek kapcsán, hanem egyre-másra gyűlnek a változatos programok.
  Ma visszapillantva egykori aggályaimra, azt hiszem a hiba az én készülékemben volt. Mindenképp hasznos volt ezt a közösséget életre hív-ni, hála Istennek, hogy a többiek nem úgy látták ezt, ahogyan én. Mára nem csak egy „hittancsoport” vagyunk, hanem egy valóban élő, működő közösség.
Ahová jó tartozni.

2006. május

Majerszky Zoltán (Derrick)
Megjelent az Egyházközségi Levél 2006. úrnapi számában

 
 
 
fel    vissza

Clicky Web Analytics