| |
| Felkészülés
a szentmisére |
Aki elkésik
a miséről, az nem tud rá készülni sem.
Vasárnap ez bűn is, ha pedig valaki sokat késik, misemulasztásnak
számít. Ezért inkább 10 perccel előbb érkezzünk, mint 1
perccel később. A Rózsafüzér-társulat az esti mise előtt már
félórával közösen végzi a szentolvasót, bekapcsolódhatunk
ebbe is, vagy imakönyvünkből, saját szavainkkal készülhetünk.
Javaslat: kérjük a Szentlelket, hogy űzzön ki elménkből
minden a világgal kapcsolatos gondolatot, legyen az egyébként
hasznos, vagy haszontalan, hogy egészen a szentmiseáldozatra
tudjunk koncentrálni, hiszen ez a világ legnagyobb eseménye. |
|
|
|
|
| fel
vissza |
| |
| Gyóntatás a
mise alatt |
| Nálunk
(egyelőre) két pap is van, ezért vasárnap minden mise előtt
és alatt van gyóntatás. Ha lehet, még a mise előtt végezzük
el szentgyónásunkat, hogy a misén teljes figyelmünkkel részt
vehessünk! Ha ez nem is sikerül, az elégtétel elvégzésével
mindenképpen várjuk meg a mise végét! Ha a gyóntatószékben
ég a villany, ne álljunk az ajtó mellé, akármilyen tömeg is
van a templomban, még akkor se, ha épp nincs bent senki! Ha túl
közel állunk a gyóntatószékhez, senkinek se lesz kedve gyónni,
hiszen kihallatszhat, ami odabent történik. Minden tapintat
ellenére így is előfordul, hogy valaki túl hangosan gyónik.
Ne felejtsük el, hogy ha meghallunk valamit a gyónásából, a
gyónási titok minket is köt, ugyanúgy, mint a papot! |
|
|
|
|
| fel
vissza |
| |
| Testtartások a
szentmisén |
A Római
Misekönyv Általános Rendelkezései szerint a misén állni kell
a bevonulástól a könyörgés (Collecta) végéig, az Allelujától
az Evangélium végéig, a Hitvallás és az Egyetemes Könyörgések
alatt, a Prefációtól az átváltoztatásig, majd utána az áldozásig,
végül az áldás és a kivonulás alatt.
Térdelni kell az átváltoztatás
előtti csengetéstől (epiklézis) az "Íme, hitünk szent
titka" akklamációig és az Isten báránya végétől az áldozást
jelző csengőszóig.
Tehát állni kell, amikor imádkozunk, az olvasmányokat
(az Evangélium kivételével) és a prédikációt pedig ülve
hallgatjuk. A magyar egyházban ennél lényegesen kényelmesebbek
vagyunk, mivel már az Uram irgalmazzra leülünk, az áldozati részben
is mindössze a Miatyánkra állunk fel.
Az albertfalvi plébániatemplomban 2002 ádventjétől
bevezettünk egy köztes állapotot, miszerint az általános szokáshoz
képest állunk az Uram irgalmazz, a Dicsőség és a Könyörgés
alatt. Egyre több templomban vezetik ezt be, kérjük, ne
"szigorítást" lássanak ebben, hanem azt a célt, hogy
a bűnbocsánatot ne kényelmesen ücsörögve kérjük, és ne ülve
dicsőítsük az Istent. Természetesen az idősek, betegek
nyugodtan ülhetnek végig az egész misén, de ha tudnak állni,
ne üljenek le akkor se, amikor az újabb rend szerint állni
kell, mert megzavarják a többieket. |
| Mise alatt
ne végezzünk magánimádságot (pl. rózsafüzér), se a pappal
ne mondjuk együtt az ő szövegét! Vannak imádságok, amelyeket
mindenki együtt mond, vannak, amelyeket csak a hívek és van sok
olyan szöveg, amelyeket a papnak egyedül kell mondania! |
|
|
|
|
| fel
vissza |
| |
| Áldozásnál |
A
legfontosabb, hogy áldozni az a katolikus hívő mehet, aki nincs
súlyos bűn állapotában és felkészült. Aki nem jár
rendszeresen templomba, vagy más súlyos bűne van, először
rendezze kapcsolatát az Istennel a gyóntatószékben, ne menjen
áldozni! A legtöbb vallását nem gyakorló emberen látszik is,
hogy nem áldozhat. Ne csodálkozzon, ha pl. egy gyászmisén a
pap kérdéseket tesz fel neki az áldozás előtt, vagy meg sem
áldoztatja.
Induljunk el időben, amikor a ministráns áldozásra csönget,
ne akkor, amikor a pap már az oltár előtt áll kezében az Oltáriszentséggel.
Kettes oszlopba álljunk be. Ha a pap felváltva hol az egyik, hol
a másik oszlopból áldoztat valakit, az zökkenőmentessé (és
gyorsabbá) teszi az áldoztatást. Ugyanezért abba az oszlopba
álljunk be, amelyik oldalról jöttünk. Ha ez nem is sikerül,
akkor se akarjunk azonnal visszamenni a kívánt oldalra a másik
áldozó előtt! Menjünk el oldalra és a sor végén menjünk
vissza a saját oldalunkra!
Áldozás előtt és után nem kell keresztet vetni (bár
nem is tilos). Amikor a pap felmutatja az Oltáriszentséget és
azt mondja, hogy "Krisztus teste", mondjuk hangosan,
hogy "ámen"! Ez egy hitvallás, a pap innen tudja, hogy
valóban hisszük, hogy az Krisztus teste és megáldoztathat
minket. Ha nyelvre áldozunk, kissé nyújtsuk ki a nyelvünket és
várjuk meg, amíg a pap ráhelyezi a szentostyát. Nem kell
harapni, ajakkal elkapni, nem kell aggódnunk, hogy a Szentség
leesik, eltörik, vagy hogy megnyaljuk a pap ujját, ha hagyjuk,
hogy a pap tegye a nyelvünkre. A papnak megvan a rutinja, hogy
hiba nélkül megáldoztasson minket.
Ha kézbe szeretnénk áldozni, kezünkkel formáljunk bölcsőt
az Úr Jézusnak a következőképpen: emeljük kezünket
mellmagasságba, jobb kezünket tegyük alulra, erre keresztbe bal
kezünket. Tenyerünket ne feszítsük hátra, de ne is hajlítsuk
túlságosan be. A Szentséget jobb kézzel vegyük ki bal kezünkből
és így vegyük magunkhoz. (Bal kezesek értelemszerűen pont
fordított kézzel csináljanak mindent.) Áldozás után nézzük
meg, hogy maradt-e morzsa a kezünkön az Oltáriszentségből, ne
szórjuk a földre, vagy töröljük a nadrágunkba a legkisebb
morzsát sem! Fontos, hogy időben döntsük el, hogy nyelvre,
vagy tenyérbe szeretnénk áldozni, ha áldozáskor kapkodunk, az
zavaró, de előfordult már az is, hogy az áldozó kiverte a
kelyhet az áldoztató kezéből.
Ha két szín alatt áldoztatnak, csak nyelvre lehet áldozni (ezt
általában hirdetik is).
Áldozás után ne hajtsunk térdet az oltár felé, több
okból sem. Egyrészt ha magunkhoz vettük az Úr Jézust, ott van
a szívünkben, értelmetlen a szentély végében lévő tabernákulum
felé térdet hajtani. Másrészt lehet, hogy a tabernákulum --
épp az áldoztatás miatt -- épp üres. |
|
|
|
|
| fel
vissza |
| |
| Mise után |
| Ne
rohanjunk el rögtön, nem zárják a templomot azonnal. Adjunk hálát
az Úr Jézusnak, hogy találkozhattunk vele, halhattuk tanítását,
magunkhoz vehettük szent Testét. Esetleg elevenítsük fel a
hallott evangéliumi részt és/vagy a prédikációban
hallottakat, hogy legalább egy gondolattal gazdagabban mehessünk
haza. Vegyük komolyan a mise utolsó felszólítását: "Ite
missa est!" = Küldetésetek van! (A magyar szöveg nem éppen
korrekt szabad fordítás: menjetek békével!) Dicséretes módon
sokan szoktak megállni mise után a templom előtt, főleg vasárnap.
A szentmise az imádság közös alkalma, a mise után pedig beszélgetéssel,
kapcsolatépítéssel éljük meg a közösséget! |
|
|
|
|
| fel
vissza |
| |
| Rendkívüli
helyzetek |
Ha valaki
zajong a templomban (pl. ittas, vagy egyszerűen botrányt akar
csinálni), ne féljünk határozottan fellépni vele szemben! Ha
egy ilyen emberhez odalép két férfi, halkan és szelíden is könnyűszerrel
távozásra tudják bírni. Ha mégsem, hívjanak rendőrt, semmiképpen
ne hangoskodjanak, erőszakoskodjanak. Előfordul perselyfosztogatás
is, figyeljünk a gyanúsan viselkedő, perselyre ráborulva
"imádkozó", a könyves asztal mögött elbújó
emberekre!
Ha valaki rosszul lesz a templomban, aki a közelében van,
támogassa el a sekrestyéig. Ha elvesztette az eszméletét,
ellenőrizzék az életfunkcióit, lazítsák meg a ruhadarabjait
és szóljanak a sekrestyésnek. Ilyenkor mindenképpen mentőt
kell hívni! A mentőt várni kell a templomkapuban. Ha a beteg állapota
súlyos, szóljanak a misézőnek, az tud orvost kérni, intézkedni,
szükség esetén a misét félbe szakítva a szentségeket
kiszolgáltatni és tudja tájékoztatni a híveket is arról,
amiről feltétlenül szükséges tudniuk. Ne állják körül a
beteget, ne kíváncsiskodjanak, csak az menjen oda, aki tud is
tenni érte! A többiek imádkozzanak érte!
Idősek, nehezen mozgók csúszós időben inkább ne jöjjenek
templomba, ez természetesen nem számít számukra misemulasztásnak.
Nagy melegben a szívbetegeket teszik jól, ha otthon maradnak.
Ilyenkor a sok ember miatt templom még melegebb, kevés a levegő.
Nincs értelme az egészségüket, életüket veszélyeztetni. (Nyáron
rendszeresen mentőt kell hívnunk idős, beteg hívekhez.)
Tűz esetén hangos "Tűz van!" kiáltással hívják
fel a többiek figyelmét a veszélyhelyzetre! Viszont kerüljük
a pánikkeltést! Ilyenkor mindenkinek el kell hagynia a
templomot. A sekrestyés kinyitja az összes lehetséges kijáratot,
mindenki induljon meg fegyelmezetten a hozzá legközelebbi
kijárat felé. Segítsük az idősebbeket, a gyerekeket és
nyugtassuk meg, aki pánikra hajlamos! A tűzoltókat az értesítse,
aki tudja is tájékoztatni őket, hogy pontosan hol, mi ég,
mit veszélyeztet, van-e emberélet veszélyben! Ha valaki életveszélyben
van, az életmentést feltétlenül meg kell kezdeni, de az tegye,
aki nem sodorja veszélybe a saját életét is! Az oltást akkor
kell megkísérelni, ha van rá esély, hogy el tudjuk oltani. Tűzoltókészülékeket
nemsokára elhelyezünk a sekrestyében és a kóruson. A fölösleges
hősködés eredménye súlyos füstmérgezés és balesetek
lehetnek! |
|
|
|
|
| fel
vissza |