"Hirdessétek: közel van a mennyek országa!"  (Mt 10,7)

Kedves Testvérek!

Jézus ezekkel a szavakkal küldi az apostolokat missziós feladatukra. A nép közé küldi őket. Az embert küldi az emberhez, mert Isten Országa és az evangélium "emberarcú". Nem idegen az embertől. Nem távoli, mesés, elérhetetlen világ. Hanem éppen a mindennapok sírásában és nevetésében, a verítékben, a küzdelemben, egy gyermek felszabadult kacajában, vagy éppen csöndes perceinkben fölismerhető valóság. Közöttünk van. Csak éppen annyira természetes és nekünk szóló, hogy gyakran észre sem vesszük, csak elmegyünk mellette közömbösen, mert életünk gondjai és rendetlen örömei, kívánságai elhomályosítják előttünk felismerhetőségét.

A mennyek országa nem földrajzi fogalom vagy egység. Nem társadalmi rend, vagy rendszer. Hanem maga a Szentháromság egy Isten benső szeretetközössége, melyet a Fiú hozott közénk megtestesülésében, amikor Ő maga is emberarcú lett, ember lett és belépett e világ életébe.

Így már sejthető, hogyan lehetünk mi is fiak a Fiúban, aki által szabad utunk van az Atyához a Szentlélekben (Ef 2,18).
Felfogható ez? A gyönge embernek, a meghívott apostolnak az a feladata, hogy a Szentháromság szeretetközösségének hirdetője legyen? Aligha érthető ez a küldetés, de az már sokkal inkább: miért mondja Jézus az apostoloknak oly következetességgel Isten országa hirdetésének eszközeit és feltételeit.

Ezt a szeretetközösséget ugyanis nem lehet pénzzel, emberi számítással és biztonságtudattal, kényelmes napi elfoglaltságként megjeleníteni. Itt Istenről van szó. És ez a megrendítő az apostolnak, a meghívott embernek, és minden megkeresztelt tanítványnak, aki a keresztség szentsége erejében nem kisebb küldetésben részesül. Ebben a feladatban nem önmagunkat kell adni, hanem Krisztussá, vagyis krisztusi emberré kell válni, ahogyan tették ezt a tanítványok a pizídiai Antióchiában is, ahol először nevezték őket keresztényeknek, vagyis krisztusiaknak éppen Barnabás és Pál igehirdetése nyomán.

Ezt a mennyek országát úgy lehet hirdetni, hogy mindenekelőtt bennünk magunkban kell jelen lennie Krisztus békéjének. Ezt a békét kell átadni, közvetíteni mindenki felé. Ez a béke a tisztaszívűség gyümölcse, az istenlátás öröme. A legfontosabb igehirdetési forma: hordozni és jelenvalóvá tenni ebben a világban Krisztus békéjét.

De nem hiányozhatnak a tettek sem. Gyógyítani a sebeket, főleg a lélek sebeit, az önzésből, a megnemértésből, a félreértésből, az emberi butaságból támadt mindig súlyosabb betegségeket. Feltámasztani a halottakat, megtisztítani a bűn leprájában reménytelenül vergődőket. Egyszóval kiűzni az ördögöket. Ezek azok a csöndes csodák, amelyek emberarcúvá, számunkra és mások számára is hitelessé és elfogadhatóvá teszik az evangéliumban felkelő napként megjelenő mennyek országát.

És mindez Isten műve bennünk. Mindenért övé a dicsőség, a dicséret, a hálaadás és az áldás. Ő hívott meg, Ő szentelt fel, Ő tartott meg. És csak az Ő irgalmában van minden remény és erő.

Nem az apostolok indultak, Jézus küldte őket és azt mondta nekik: Hirdessétek! Aztán később, a feltámadás eseménye után, a mennybemenetel titokzatos pillanataiban is ezt hagyja rájuk örökül, de már teljesebb értelemben és megértésben.
Az Ő szavára merem én is hirdetni a megtapasztalt, a befogadott, a mások számára rám bízott mennyek országát. Az eszközök, amelyek segítségemre vannak mit sem változtak kétezer év alatt. Szív békéje, gyógyító szeretet, benső szabadság. Legyetek társaim ezen az úton mindnyájan, hogy győzelmünk és vég nélküli hálaadásunk is közös lehessen. Ámen.

Ezüstmisémen, Bp. - Albertfalva, 2008. június 11.